|
|||||
 |
kronológiák | » kisebbségtörténeti kronológia | |||||||||||||||||||||||
 |
|
||||||||||||||||||||||||
| találatszám: 88 találat | lapozás: 1-30 | 31-60 | 61-88 | ||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| észrevételeim vannak  | kinyomtatom | könyvjelzõzöm |
Névmutató: Soros György 2012. január 7.Bogdán László új könyveNagyívű vállalkozásba kezdett Bogdán László A kintrekedtek című regényfolyammal – Tatjána, avagy kifelé a férfikor nyarából (2008), A vörös körben (2010), A két boldog fénygombolyag (2011) –, mely 1400 oldal terjedelemben trilógiának indult, de a harmadik kötetben a cselekményszálak egy nagyon izgalmas ponton abbamaradnak, ez a szöveg folytatását teszi szükségessé. Akárcsak a posztmodern prózairodalom olyan jeles képviselői, mint Umberto Eco vagy Milorad Pavic, Bogdán olyan szöveglabirintust szerkeszt, melyben több olvasói réteg is megtalálja a maga számára kedves tartalmat. A kisebbségi magyar irodalmakban tipikusnak tételezhető mágikus realista, szövevényes cselekményű, konkrét kisebbségi léthelyzetre utaló művet kap az olvasó, a kalandos történetek kedvelői valamelyik populáris műfajba tartozónak vélhetik: utazási regényként, kalandregényként, pikareszk-, sci-fi-, fantasy- vagy éppen detektívregényként értelmezhetik a szöveget, az erotikus témák kedvelői ugyanúgy megtalálják benne a maguk elvárása szerinti részeket, mint a transztextuális játékokat értékelő olvasók. Bogdán úgy kíván megfelelni a kortárs (erdélyi) irodalmat érintő kihívásoknak, hogy tematizálja ezeket a kihívásokat. Így jelenik meg a felvetett témák között a művészet korábbi közösségformáló szerepének megszűnése olyan hősök, mint a kábítószercsempésszé váló, volt kiváló erdélyi magyar színész, Szabó Attila, vagy az alkalmi utcanőséget vállaló világhírű opera-énekesnő, Carla figurája révén. A regényciklus a pénz mindenható hatalmát és birtokosainak a totalitarizmusénál burkoltabb, de nem kevésbé veszélyes manipulációs technikáit fedi fel a hősök kalandos hajóútja kapcsán, akik a (részben Onassisról és Soros Györgyről mintázott) “filantróp olasz milliomos”, Eduardo de Sica és “halhatatlan” társai “szegénység elleni programjának” részeseiként, a Sirály nevű jachton hajókázva az adriai szigetvilágban, parapszichológiai kísérletek áldozataivá válnak. A regények hősei többnyelvű értelmiségiek, akik idegen környezetben találják magukat, s ezért sokszor kérdéses: vajon milyen nyelven is beszélnek egymás között ezek a szereplők? Asztalos János ügyvéd legjobb barátai még bukaresti tanulóéveiből, nevük alapján román, szerb és német anyanyelvűek: Alex (esetleg csángóként) Szegeden telepedett le, Mirkó, aki “visszatért Jugóba” és Rolf, aki újra Bécsben él. A férfi narrátorok (a bizonyos életrajzi vonatkozások tekintetében írói alteregónak tekinthető), Asztalos János és Szabó Attila erdélyi magyarok, szerelmeik, az orosz Tatjána (pesti egyetemi évei folytán), a székely történelemtanárnő, Anna, vagy “ikertestvére”, a román színésznő, Laura Chelaru Kellner pedig kettős identitásúak lévén, jól beszélnek magyarul. Ám nem tudni, Laura jelenlegi szerelme, Ahmed, az arab műgyűjtő üzletember érti-e, amikor a színész páros a Rómeó és Júlia egy jelenetének különböző magyar fordításait elemzi. Mint ahogy azt sem, hogy a hozzájuk csapódó olasz énekesnő, Eduardo kedvese, Carla milyen nyelven tesz nekik vallomást intim kalandjairól. Vendéglátóik, a “halhatatlanok” közül Eduardo és Vittorio olaszok, Kiseleff kapitány (a neve alapján) orosz, Diana amerikai, de halhatatlanságba vezető útja egy olasz kisvárosból indul. Az álmok, emlékek folyton megszakítják a történetszövést, így nem csupán a cselekmény veszíti el linearitását, a személyiség is töredezetté válik: az identitás a széttartó történetek, tudatos és tudattalan vágyak halmaza lesz. Az identitás problémája a regényfolyam kulcskérdésévé nő: nem csupán a kísérleti nyúl helyzetébe belecsöppent értelmiségieknek kell minduntalan szembenézniük saját és mások múltjának tudatalattiba szorított traumáival, definiálniuk egyéni céljaikat, megtalálniuk a rájuk erőltetett kollektív rémálmok szorításából a kiutat, kideríteniük, hogy kik is a velük játszó “halhatatlanok”, maguk a titokzatos vendéglátók sem tudják önmagukról, hogy kik is ők valójában. A harmadik kötet, A két boldog fénygombolyag vége felé, amikorra Tatjánának sikerül megszerveznie a szökést, derül csak ki, hogy mielőtt felvették az évezredek alatt nem romló földi alakjukat, Eduardo és társai egy másik bolygón élő civilizációnak egy kozmikus összecsapásban alulmaradt képviselői voltak. A “halhatatlanoknak” csak azóta vannak emlékeik, mióta beleköltöztek egy-egy erőszakkal megölt ember testébe. Nekik is harcolniuk kell tehát saját identitásuk megtalálásáért, megőrzéséért, akárcsak azoknak az embereknek, akikkel unalmukban vagy rejtett célból pszichológiai kísérleteket folytatnak. A tér-idő koordináták egy része a rendszerváltás előtti és huszonegyedik század eleji Sepsiszentgyörgyre utal: Sugás-kert, Kripta nevű vendéglő stb. Az első kötet főszereplője, én-elbeszélő narrátora (a szerző életrajzára utaló biográfiai tényekkel felruházott), Asztalos János ügyvéd Bukarestben tanult, de egy vidéki kisvárosból, Bronz Béla szobra elől stoppolva indul Szegeden, Bécsen át Velencébe, ahol megismeri szerelmét, Tatjánát, és csatlakozik Eduardo de Sica társaságához, hogy velük hajóutat tegyen a Földközi-tenger szigetvilágában. A második kötet fő narrátora, Szabó Attila, a pályáját elhagyó színész szintén felismerhetően e kisvárosi keretek közül jár fel csempészútjaira Bukarestbe, s többször visszatér emlékeiben az öngyilkosságra kényszerített színész-mestere, akinek alakja – a szentgyörgyi olvasó számára evidens módon – a tragikus sorsú, a Securitate által halálba kergetett, vagy öngyilkosságnak álcázva kivégzett Visky Árpádot idézi. János elmeséli egy 1984-es emlékét, kihallgatását a Securitate tisztje által. A bejárt tér a hősök utazásával párhuzamosan fokozatosan tágul, az idő az álmok és paranormális úton előhívott emlékek révén a közelmúltra, de a “halhatatlanok” esetében kétezer évre (Caesar, Ovidius kora, vogul sámánok áldozati szertartása a medveünnepen), a szuggerált rémálmok alapján közelebbi és távolabbi múltra (őslények, dionüszoszi bacchanáliák, kísértethajók, középkori boszorkányégetés stb.) is kinyúlik. A második kötetben konkretizálódik a cselekmény jelene: a kerettörténet 2004 kora őszének három hete alatt játszódik. Ezer szövegoldal, különböző tér- és idősíkok váltogatása után a “reális időben” még mindig csak két hét telt el. Az első és második regényben is ismétlődik az ironikusan ábrázolt jelenetsor, hogy a hős Bukarest felé utazva szembesül román utastársainak agresszív, nacionalista indulataival. Pl. “Nem akarunk autonómiákat etnikai alapon! – villogott a hölgy. – Nem akarunk magyar konklávékat... – Talán enklávét akart mondani – helyesbítette a szigorú katona.” (Tatjána) ”– A magyarok vissza akarják venni Erdélyt. Soha nem is mondtak le, nem is mondanak le, és soha nem is fognak lemondani róla. – Ugyan már, drága asszonyom – húzódok el, hiszen félő, hogy a hadonászó, teljesen begerjedő hölgy véletlenül kiszúrja a szemem, s akkor egy félszeművel több lesz.” (A vörös körben) Az irónia mellett ott az önirónia is, a félszemű magyar esetleg Sütő Andrásra utalhat, akinek 1990. fekete márciusában Marosvásárhelyen a felbőszített román tömeg kiverte a fél szemét. A magyarok is jól beilleszkednek a sötét képbe: a drogcsempész banda nemzetközi, ám az ismeretlen megbízók magyarul leveleznek a dílernek kiszemelt színésszel... Az ügyvéd János azért akar elválni feleségétől, mert kiderül: míg ő a politikai üldözötteket védte, a nő a Securitate besúgója lett. A kisebbségi volt célszemélyt lelkiismeret-furdalás nélkül bemártó, azt mégis fiaként szerető Badea ezredes figurája is arra figyelmeztet: kitörölhetetlen a romániai diktatúra világának jelenléte az erdélyi magyar szereplők tudatából. A szövevényes történet mikrorétegének alaptézisei kitágíthatók és levetíthetők a makrorétegre is. (A hősnők majdnem vagy ténylegesen erőszakot szenvednek el: a hősök első szerelmei megszöknek a kommunista Romániából, vagy meg akarnak szökni, és közben mindketten balesetben meghalnak.) A nyílt vagy rejtett erőszak, és az ebből következő szabadulásvágy, szökés, menekülés a szövegfolyam alapmotívumai. A harmadik kötetben részletes leírást kapunk a diktatúra Romániájában alkalmazott lehallgatási módszerekről, a Securitate által gerjesztett félelemről, az iskolában uralkodó terrorról. Ám nem csupán a Ceauşescu-féle Romániáról, hanem az átmenet nehézségei közt bukdácsoló egész Kelet-Közép-Európáról képet alkothatunk. Igazi kisebbségi művel állunk szemben, amelyikben a hely, nyelv és én közötti törések mind tematikusan, mind pedig – a beiktatott álmok, rémálmok, emlékek révén – a linearitás megszakításával, formailag is érzékeltetik egy posztkolonialista léthelyzet jellegzetességeit. A populáris műfajok beépített témái (szex, jeti, féregjáraton bejutó őslények, hajsza) eltakarják a regényfolyam eszmei vezérfonalát, ami nem más, mint a harc a személyiség integritásának, az önazonosságnak a megőrzéséért, a szabadságért. Ez pedig nagyon is egybecseng a transzszilván irodalom hagyományos értékrendszerével. Tapodi Zsuzsa Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2012. december 8.Fejezetek az „új világ” kapcsolattörténetébőlInterjúsorozat a román–magyar kérdést felvállaló, erdélyi civil szervezetek vezetőivel Magyarok és románok között mind intézményi, mind társadalmi szinten olyan sikeres együttműködések jöttek létre, amelyekre mint a jövőbe vetett bizalmunk építőköveire lehetne tekinteni. Ugyanakkor, a beszélgetésekből kirajzolódik egy ezzel ellentétes irányú folyamat is, ami elsősorban a politikai szféra közömbösségében testesül meg. Az interjúsorozatban a magyar–román megbékélést felvállaló legfontosabb erdélyi civil szervezetek közül kerestem fel három intézetvezetőt, Smaranda Enachét, a marosvásárhelyi Pro Europa Liga képviseletében, Koreck Máriát a szintén vásárhelyi Divers Egyesülettől és Ádám Gábort, a kolozsvári Etnokulturális Kisebbségek Forrásközpontjától. A sorozat harmadik, itt olvasható fejezete Ádám Gáborral, a kolozsvári szervezet igazgatójával készített beszélgetés. – Az Etnokulturális Kisebbségek Forrásközpontja immár csaknem évtizedes múltat tudhat magáénak. Milyen körülmények között és milyen célokat megfogalmazva született a kezdeményezés? – A szervezetet 2000 januárjában jegyezte be alapítóként egyrészt a Romániai Nyílt Társadalom Alapítvány, másrészt Salat Levente magánszemélyként. Nehéz pillanatban született meg ez az intézmény. A Nyílt Társadalom Alapítvány fő finanszírozója, alapítója, Soros György és a romániai alapítvány vezető tanácsa úgy gondolták, hogy nem érdemes tovább fenntartani az intézményt abban a formában, ahogy az 1990 és 2000 között működött. Ekkor született az a mentőötlet, hogy a fiókszervezetek helyébe jegyezzenek be önálló alapítványokat, amelyek egy-egy adott témakörben folytatják a tevékenységet, és amelyek más támogatókat is megpróbálnak bevonni. Kolozsváron két ilyen alapítvány született: az egyik a Roma Központ, amely kizárólag cigány/roma témákkal foglalkozik és a másik az Etnokulturális Kisebbségek Forrásközpontja. Ez utóbbi azt tűzte ki céljául, hogy a társadalomban annyira hiányzó interetnikus párbeszédet szorgalmazza, a két vagy akár több kultúra találkozási felületeit próbálja gazdagítani olyan tevékenységek által, amelyek a későbbiekben a közpolitikákat is befolyásolhatják. A közigazgatással, rendőrségi intézménnyel vagy helyi közösségekkel együtt dolgozva próbáljuk az etnikumközi párbeszédet előmozdítani. De nem csak a magyar–román kapcsolatokról van szó. Itt van a roma/cigány kérdés is, amely Erdélyben is rendkívül releváns és egyre nagyobb kihívások elé helyezi a társadalmat. Románia szintjén ez elég sarkalatos probléma, akár a diszkrimináció szempontjából közelítjük meg, akár szociális, vagy épp az igazságszolgáltatás szempontjából. A különböző közösségek igazságszolgáltató rendszerei komoly ellentmondásba, konfliktusba kerülhetnek egymással, ha csak arra gondolunk, hogy egyrészt van a romániai igazságszolgáltatási rendszer, ugyanakkor egyes helyeken még él az a kimondatlan érték a roma közösségek szintjén, hogy a megélhetés érdekében nem-romáktól eltulajdonítani, vagy kéregetni nem bűn, nem elítélendő dolog. Másrészt pedig ezeknek a közösségeknek léteznek saját, évszázados hagyománnyal rendelkező igazságszolgáltató egységei, az ún. „stabor”-ok, vagyis az öregek tanácsai. Kérdés, hogy lehet-e, érdemes-e integrálni ezt egy országos rendszerbe? Külpolitikai szempontból is nehéz kérdés, mert a többség felháborodottan – hogy ez indokolt vagy sem, az egy másik dolog – állapítja meg, hogy a Franciaországban, Olaszországban tartózkodó romák/cigányok alapján alakul az ország imázsa. Mindez a magyar közösség szempontjából sem elhanyagolható. Szociológiai kutatások azt mutatják, hogy létezik egy körülbelül százezer lélekszámot kitevő, elsősorban erdélyi roma/cigány közösség, amely vagy anyanyelvi szinten vagy második nyelvként beszéli a magyart. Ennek jó része, körülbelül 20–30 százaléka kettős életmódot folytat: Magyarországra megy át idénymunkára mezőgazdaságban, építészetben stb. … de szülőföldjének Erdélyt, Romániát tekinti, és ha a tavaszi, nyári hónapokban kimegy dolgozni, amikor van munka a számára, ősszel, a téli hónapokban hazajön, kétlaki életmódot folytat. Erre a magyarul vagy magyarul is beszélő romák/cigányok közösségére eddig sem a kulturális/politikai képviseleti fórumunk, sem a civil szervezetek igazából nem figyeltek oda, pedig ezzel érdemes volna komolyabban foglalkozni. GYŐRI TAMÁS Szabadság (Kolozsvár) 2013. szeptember 26.HírsalátaTŐKÉS NEM MEGY A BECSÜLETBÍRÓSÁGRA, hanem ügyvédje, Kincses Előd képviseli a Románia Csillaga Érdemrend becsületbíróságának mai bukaresti ülésén, amelyen azt vizsgálják meg, méltó-e még ma is a volt püspök a román állami kitüntetésre. Tőkés elmondta, a kitüntetése körüli politikai vita idején gondolt arra, hogy maga adja vissza, de végül úgy döntött nem könnyíti meg azoknak a dolgát, akik „össztüzet nyitottak” rá. (MTI) A SZOCIALISTA FRANCIA BELÜGYÉR HAZAKÜLDENÉ A ROMÁKAT. A francia belügyminiszter szerint rendkívül alacsony azoknak a román vagy bolgár állampolgároknak a száma, akik valóban be akarnak illeszkedni Franciaországban, ezért indokoltnak tartja, hogy azokat az állam költségein visszaszállítsák szülőhazájukba. Azt tartaná helyesnek, ha a cigányok integrálásának felelősségét saját hazájuk hatóságai vállalnák magukra. A szocialista miniszter nyilatkozatát saját párttársai is elítélték, és nemzeti összefogásra szólították fel a franciákat a 20 000 roma származású bevándorló befogadására, mert helyzetük mind Romániában, mind Bulgáriában bizonytalan – írja a Gândul. A NEMZETBIZTONSÁGOT VESZÉLYEZTETIK A TÜNTETŐK. A parlament titkosszolgálatokat felügyelő bizottságának elnöke, Mihăiţă Calimente azt állítja, hogy a verespataki aranykitermelés ellen tiltakozó romániai civil szervezeteket Soros György amerikai üzletember finanszírozza, mert a romániai aranyért folytatott küzdelemben a barikád másik oldalára került. A honatya szerint nemzetvédelmi kockázatot jelentenek a külföldről irányított tiltakozóakciók, ezért azokat az elkövetkezőkben a titkosszolgálatoknak is figyelniük kell. (Cotidianul) ADÓS FIZET. 122,1 millió eurót utalt át hétfőn a román kormány a Nemzetközi Valutaalap (IMF) számlájára, az összeg a 2009-ben igényelt készenléti hitelmegállapodás törlesztőrészletét képezi. Romániának a 2013-as esztendő során összesen 1,164 milliárd eurót kell törlesztenie az IMF-nek, az Európai Uniónak, valamint a Világbanknak. Ebből eddig 756,2 millió eurót utaltak át az illetékes hatóságok. Mint ismeretes, 2009-ben a bukaresti hatóság közel 20 milliárd euró értékű hitelt igényelt. A törlesztési csúcsot 2015-ben érik el, akkor egyetlen év alatt 1,82 milliárd eurót kell átutalni a hitelezők számlájára. (Ziarul Financiar) Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2013. november 12.Most vajon ki a „s(S)oros”? Pityinger?Sorban kapják Soros György amerikai–magyar dollármilliárdostól, pénzügyi gurutól a támogatásokat Bajnai Gordon és Gyurcsány Ferenc érdekeltségei. Látható, hogy Soros imádja a balliberális oldalhoz köthető személyeket és pártokat, akik Orbán Viktort és kormányát a pokolba kívánják. Vajon ki kap még pénzt a továbbiakban Soros úrtól? Talán Pityinger Dopeman László? Soros–Pityinger szövetség? Nem hangzik rosszul. De persze lehet, hogy tévedek, s legközelebb Kónya Péter vagy a szoborgyalázásban szintén részt vett, szolidaritásos Szabó Szabolcs kap érdemi támogatást Soros doktortól. Mindezt azért feltételezem, mert Sorosnál egyértelmű a helyzet: mindenki pénzt érdemel, mégpedig sokat, aki meg kívánja dönteni – az eszközökben nem válogatva – a kétharmados többséggel, tehát igazi és nagy társadalmi legitimitással rendelkező Orbán-kormányt. Hát ez bizony nem igazán demokratikus, Soros úr! Tudom, hogy kissé cinikus vagyok, tudom, hogy nagyobb megbecsüléssel kellene írnom a tehetséges pénzügyi gururól. De meg kell mondanom Önöknek: itt egy ország sorsáról van szó, mégpedig hazám, Magyarország sorsáról. És én meg vagyok győződve arról, hogy ennek az országnak a sorsáról nem Soros Györgynek, nem az amerikai balliberális köröknek kell dönteniük, hanem a magyar állampolgároknak a a jövő évi választásokat nem mi, magyar állampolgárok dönthetjük el, hanem befolyásos pénzügyi-gazdasági körök, Soros György és az ő hazai kollaboránsai, Bajnai Gordon és Gyurcsány Ferenc, akkor 2014 áprilisában-májusában lehúzhatjuk a demokrácia rolóját és nyugodtan tudomásul vehetjük a gyarmati státuszt. Nyilvánvaló ma már, hogy Bajnai Gordont vezető amerikai liberális körök, Clinton asszony, Charles Gáti, Soros György és „eszmetársaik” (mármint a globális uralomban hívő eszmetársaik) találták ki, s „küldték” Magyarországra, hogy a feladatot – a nemzeti szuverenitásban valóban hívő Orbán-kormány elűzését – végrehajtsák. Hogy Bajnai már eleve itt volt? Ez csak részletkérdés. A Center for American Progress – mely mögött Soros-pénzek is vannak – nagy összegekkel támogatta-támogatja a Bajnai-féle Haza és Haladás (micsoda álságos elnevezés!) Alapítványt, a többi támogatási formáról pedig nem tudunk, de lehetnek sejtéseink. Gyurcsány Ferenc cégeit is közvetetten Soros György támogatja az általa alapított Open Society Foundationsön keresztül; roppant érdekes jelenség, hogy a „bukott” (bukott?) Ferenc testvérnek, mióta „ellenzékben” van, még annál is jobban mennek a vállalkozásai, mint amikor miniszterelnök volt. Tudom, tisztában vagyok vele: Soros György jót akar nekünk. Ahogyan jót akart Nagy-Britanniának, amikor sikeres támadást intézett az angol font ellen, ahogyan jót akart néhány éve Szingapúrnak – majdnem tönkre is mentek a jóakarata folytán –, illetve, amikor két éve jót akart a hazai banki szféra magyar zászlóshajójának, az OTP-nek. Jóakarata akkora volt, hogy a döntéshozók nem győzték menteni Sorostól az OTP-t, mielőtt még csődbe vitte volna – színtiszta jóakaratból. Soros György elméleti, társadalomfilozófiai tárgyú munkásságának legfontosabb mondandója, hogy nyitott társadalmakat akar a világon mindenütt. Lassan már értjük, mit jelent ez konkrétan: előtte nyíljon meg minden ország és állam. Egyébként, ha szintén filozófia szinten közelítjük meg a modelljét, akkor érdemes kiindulni a piac–állam–társadalom hármasságából, mert megítélésem szerint a mai kor működésmódját ebben az összefüggésben érthetjük meg leginkább. Ideális esetben a piac a profit elve alapján működik, a társadalom a közösségi értékeket és célokat követi, míg az állam a közjót állítja a középpontba, s hatalmi erejével egyensúlyt hoz létre piaci és társadalmi elvek és működésmódok között. Soros György és „elv-társai”, a világ vezető, látható és kevésbé látható pénzügyi irányítói viszont elégedetlenek az állam meghatározó szerepével, s ezen keresztül a nemzetállamok szuverenitásával, mert a nemzeti függetlenség, valamint az állam közjó iránti elkötelezettsége „akadályozza” a nyitott társadalmak létrejöttét. Értsd: az állam és a nemzet a globális tőke útjában áll. Mi a megoldás Soros és társai szerint tehát? Az államot a végletekig le kell gyengíteni (emlékezzünk a kommunista tételekre: „az állam elhal”), a nemzeti szuverenitásokat meg kell szüntetni (internacionalizmus), a társadalmakat pedig a közösségi értékekről a piaci profit elvére (induvidualizmus, családok szétrombolása stb.) kell átállítani. S máris kész a nagy mű, ahogyan Horváth Ágnes, Gyurcsány alatti volt egészségügyi miniszter mondá egykoron: az egészségügyben is „minden a profitról szól”. (Mi meg, hülyék, azt hittük, hogy az emberek meggyógyításáról.) Persze tudjuk, Soros úr, hogy jogilag nem tudunk belekötni az Ön áldásosnak nem mondható támogatássorozatába, amellyel közvetetten beleavatkozik a belügyeinkbe. Csak azt tudjuk mondani, hogy e tárgyú ügyködése a demokratikus normákba ütközik. Morál és önkorlátozás, Soros úr! Tudja, ez tartja össze a társadalmakat! S még egyszer: vajon KI a Soros? Fricz Tamás MNO 2014. július 1.Anyanyelvű oktatásunk sarkalatos kérdései – Interjú Király András államtitkárralTúl vagyunk egy tanéven, megtörténtek az ünnepélyes kicsengetések, a ballagások minden szinten. Azon viszont érdemes elgondolkozni, hogy anyanyelvű oktatásunkban előrelépést, stagnálást, netalán leépülést hozott-e a mögöttünk lévő időszak. A mérlegeléshez felkértük Király András oktatási államtitkárt. Új oktatási törvény, dilemmákkal – Államtitkár úr, hogy értékeli a mögöttünk lévő tanévet, illetve anyanyelvű oktatásunknak a helyzetét? – Minden tanévkezdésnek vagy -zárásnak vannak olyan pillanatai, amikor az ember úgy érzi, valami olyan dolog fog történni, ami meghatározó lehet az oktatásban, főként a számunkra nagyon fontos, kisebbségi oktatásban. A Tanügy Minisztériumban eltöltött első éveim az új tanügyi törvény kialakításával teltek el, azzal a reménnyel, hogy lesz egy reform. Közben azonban rájöttünk: Romániában nagyon lassan forognak azok a bizonyos „malomkerekek”, amelyek még lassabban őrölnek. Most viszont, egy aránylag új miniszterrel úgy gondoltuk, hogy valami fel fog gyorsulni. Kettős érzése van az embernek: egyrészt úgy érzi, valami lassan elindult, kialakul. Amit szerettünk volna, az oktatás tartalmának a megváltoztatása, arra sor kerülhet, de sokkal lassabban, mint ahogyan az elvárható lenne. A 2011-es tanügyi törvénybe szó szerint bevittük, hogy a kisebbségi nyelven történő oktatásban a román nyelv és irodalmat speciális tanterv alapján tanítják. Azóta eltelt néhány év, és most jutottunk oda, hogy az előkészítő, illetve az I. és II. osztályban specifikus tantervek alapján oktatják a román nyelvet és irodalmat. Abban reménykedem, hogy a 2015/2016-os tanévtől az V., illetve a IX. osztály az új tantervek alapján fog tanulni nemcsak román nyelvet, hanem minden tantárgyat. A nagyon rossz vizsgaeredmények miatt eljutottunk oda, hogy ne mindig a diákot vagy a pedagógust okoljuk, hanem nézzük meg, mi a tanterv. Éppen ezért, a 2015/2016-os tanévtől új tantervek lesznek. Olyanok, amelyeket a 2011-es tanügyi törvény előír, ahol a vizsgáztatás az értelmezésre, az érthetőségre fog épülni. Vagyis az európai trend valósul meg, a vizsgafelmérések nem a kimondott anyagtudásra összpontosítanak, hanem az anyag érthetőségére, alkalmazhatóságára. Ha lassan is, de pozitív változás várható azzal együtt, hogy a pedagógustársadalom is elég merev ilyen tekintetben. Mert akiknek hosszú évtizedes pedagógus tapasztalatai vannak, megszoktak egy bizonyos munkaritmust, de a jól felkészült pedagógusok át tudnak majd állni. Az új tantervek mindenképp az oktatás hatékonyságát fogják serkenteni. Sokat vitatott kérdések a felmérések. A tanügyi törvényben benne van, hogy II., IV., VI., VIII. osztályokban periodikus felmérésekre kerül sor, amelyeket nem osztályoznak. – Ha nem osztályoznak, miért van rájuk szükség? – Aki megnézte az idei felmérő teszteket, amelyek nem a tananyagra épültek, láthatta, hogy a gyereknek fel kellett olvasnia egy szöveget, amiből magának kellett kiválasztania a helyes feleletet. Tehát érdekes, teljesen eltérő az eddigi gyakorlattól, de rájövünk belőle, hogy a másodikos gyermek lemaradt-e vagy előbb áll a tanulásban. Ugyanúgy, a IV. vagy a VI. osztályos is, ezért el tudjuk készíteni a tudásukról a szükséges tükörképet, ami alapján a diákot irányítani lehet szakiskola, esetleg valamilyen profilú líceum felé. Az összetett munka megerősíti a pedagógushivatást, csakhogy a juttatások terén nehezen tudunk eljutni a pedagógusmunka méltányos honorálásához. – Tekintve, hogy nálunk teljesen szétverték a szakoktatást, aktuális lehet a kérdés: vannak-e elképzelések egy megalapozott szakmai tudást biztosító, piacorientált szakoktatás kiépítésére? – Jogos a kérdés, amihez hozzátenném: a szakoktatás magát verte szét. A módot ugyanis, ahogy 2009-ben folyt a szakoktatás, azt értelmetlen volt megtartani. Mivel gyorsan nem lehetett újat kitalálni, megszüntették, ami nem volt jó megoldás, mert minden diák a líceumba került. Ennek viszont manapság isszuk meg a levét. Most született egy olyan döntés, miszerint a szakoktatás 3 éves, amiben az I. évben az elméleti oktatás 70%-ot tesz ki, II. évben fele-fele, majd az utolsó évben 70% az elméleti, a gyakorlati oktatáshoz viszonyítva. Ezzel elszakadtunk attól az elképzeléstől, miszerint minden iskolában műhelynek kell lennie. Most ott lehet szakiskolát létrehozni, ahol szaklíceum van. Ehhez mérten, a megfelelő profilokban lehet szakiskolai oktatást beindítani. Az iskolának meg kell szerveznie az elméleti oktatást, míg a gyakorlati rész oktatásához partnert kell keresnie. Ez a duális képzés. Előnyben vannak azok a települések, ahol praktizálni lehet. Vagyis működő vállalatokkal rendelkezik, ahol a diákok nem csupán praktizálhatnak, hanem a végzősökkel akár munkaszerződést is kötnek. Ha e lehetőségekkel jól tudunk sáfárkodni, a szakoktatásnak visszaadhatjuk a becsületét, ami oda fog vezetni, hogy a gimnáziumot végzett diákoknak egy része természetes módon szakiskolákban fog továbbtanulni, mert abban lát lehetőséget, de felnőtt szakképzés is folyik. – Anyanyelven is történik szakoktatás bármilyen szakmában? – Természetesen, igen. – Az új oktatási törvény, az érettségi levezetésében hozott-e változást? – Valószínűleg lesz változtatás, jelenleg azonban 2009/2010 óta az érettségit úgy szervezik, hogy a szóbeli vizsgák elveszítették a jelentőségüket, mert csak az írásbeli vizsgáknak az eredménye számít, amitől nehezebb lett a vizsga. A régi rend szerint, a 6-os osztályzat az átmenő jegy. Eddig azért volt könnyebb, mert a szóbelin egyszerűbb volt jobb osztályzatot szerezni. A vizsgák tisztaságának a biztosítása érdekében bevezették a kamerás rendszert… – Ez nincs zavaró hatással vizsgázókra, nem fokozza a stresszt? – A kamerák tudatának eleinte bizonyára volt, de hát megszokták, a diák igazából nem is veszi figyelembe a kamerák létét. – Az oktatási törvény módosulása, tankönyvkiadással is jár. Biztosított-e az anyanyelvű tankönyveknek a kiadása? – A tanügyi törvénybe bevittük, hogy a kisebbségi oktatás számára az oktatás nyelvén lehet tankönyveket írni. 3 típusú tankönyvet lehet használni: a kisebbségek nyelvén írnak, lefordítják őket románból vagy behoznak az anyaországból. Utóbbiak főleg az anyanyelv tankönyvei vagy szakkönyvek, amelyeket a szakoktatásban használnak. Ezek, főleg kis létszámú nemzetiségeknél igen alacsony példányszámot, akár 70-80 tankönyvet is jelentenek egy oktatási évben egy-egy osztálynak. Mint minden törvény, ez is módszertanok alapján lett életbe léptetve, ezért a módszerét próbálták megváltoztatni. Az indítvány viszont mindig a kisebbségi államtitkárságra jutott, ezért folyamatosan visszautasítottuk a törvény módosítását szolgáló módszertant, ami olajozottá teszi a törvényt, nem változtathat a lényegén. Ebben az évben eljutottunk oda, hogy a miniszter úr aláírta a módszertant a három típusú tankönyv használatára, csakhogy az általa aláírt jegyzékbe azt is beszúrta, hogy a kisebbségi nyelveken írt tankönyveket le kell fordítani románra. Sajnálatosnak tartom, amiért a kezdeményezők nem csatolták hozzá, hogy a rendelet nem vonatkozik az irodalom, a vallás vagy a zene tankönyvekre. Erre jött a felhördülés, mert példának okáért, az ukrán ábécés könyvet hogyan fordítják le románra, nem beszélve a magyarról, amiben ő, illetve ű betű is van, de a nyelv rendszere is egészen más. Emiatt patthelyzet alakult ki, áll a tankönyv-nyomtatás, de nem csak azért, hanem a közbeszerzési versenytárgyalás helytelen meghirdetése miatt is. Ezek olyan dolgok, amelyek nem mennek jól a Minisztériumban, ezért a 2013/2014-es tanévben az I. osztálynak nem volt tankönyve. Ilyen még nem volt, mert ugye, új program van, kifutottak az időből. Remélhetőleg július 8-ig megszűnik a licittel kapcsolatos cirkusz, ezért az I., illetve a II. osztály megkaphatja az új tantervek alapján elkészített tankönyveket. Remélem, hogy a továbbiakban sikerül majd megértetni, ha másképp nem, hát politikailag kell ráhatni a kérdésre. Mert a kisebbségi oktatásban részt vevőknek szükségük van az illető kisebbségek nyelvein megírt tankönyvekre. Más kérdés, hogy találunk-e olyan szakértőket, akik e könyveket megírják. Beiskolázásban tartjuk a szintet – Megvannak-e a végleges eredményei a magyar nyelvű előkészítő osztályok beiskolázási adatainak? – Természetesen, mert az előkészítő osztályok beiskolázási időszaka lezárult. A magyar beiskolázási arány az általában valamivel magasabb, mint 10 ezer fő. Ez idén is megvan. Erre azért nem lehet pontos adatot mondani, mert a szülők számára adott a lehetőség az I. osztályba való beíratásra is. Lényeg, hogy nem esik a diáklétszámunk. Ez talán annak is köszönhető, hogy az RMDSZ-en kívül már sokan foglalkoznak a beiskolázással, tehát a magyarság jó részét megmozgatja, mert az oktatás az a terület kell hogy legyen, ami mindenki számára fontos, tehát közügynek számít. – Milyen stádiumban van a MOGYE-ügy? – Ott a magyar vezetőség lemondott, tehát maguk közül ki kellene jelölniük az új vezetőséget, de hát nem teszik, ezért a MOGYE-ügy patthelyzetben van, de szerintem ez annyira összetett dolog, hogy „megér egy külön misét”. – El kell ismernünk, hogy az anyanyelvű oktatásunk sok helyen a magyar romák jelenlétén múlik, közülük azonban sokan lemorzsolódnak. Mit lehetne tenni az integrálásukért? – Ez országos gond, ezért kisebbségi államtitkárként szoros kapcsolatban állok az Országos Roma Ügynökséggel. Az elmúlt héten Magyar Bálinttal találkoztam, aki Soros György megbízásából roma integráció ügyben kereste meg a Tanügy Minisztériumot és az Európai Integrációs Minisztériumot. Vannak roma szervezetek, amelyek kiállnak az integrálódás mellett, mások viszont külön roma iskolákat óhajtanak. Hogy ki, mennyit tesz az integrációért, megérne egy külön vitát, de szerintem elsősorban a romákat befogadó iskoláknak kell lépniük ez ügyben. Külön programokat kell szerveznünk a felzárkóztatásukhoz, ne zárjuk ki őket. A helyi tanácsoknak is bele kellene kapaszkodniuk minden olyan programba, amihez végül is finanszírozásra számíthatnak. Tehát a magyar romákkal kezdenünk kell valamit, mert nagyon sok helyen iskolafenntartókká váltak. A közeljövőben fogok tárgyalni a romaszervezetek vezetőivel, ezért megpróbálok valamilyen felzárkóztatási projekteket elhozni Arad megyébe is, a mi roma közösségeink felé. Felújított iskolaépületek, kevés gyermek – Mit lehet elmondani a régiónkbeli iskolaépületek felújításáról? – 2004–2008 között, amikor parlamenti képviselő voltam, került pénz iskolaépület felújításra, ezért aki komolyan akarta, fel is újíthatta azokat. Az is igaz, hogy egy román–magyar kormányközi egyezmény jóvoltából a dévai Téglás Gábor Líceum minden pénzt megkapott az építkezéshez, és Temesváron a Bartók Béla Líceum épületét is újra tudták építeni. Arad megyében szinte minden iskolaépületet fel tudtunk újítani, három kivétellel: az erdőhegyi, a pécskai 2-es iskolának a kisépülete, illetve a kisperegi iskolaépület felújításával vannak gondok. A pécskaiak pénzt kaptak a kis sportteremre, csakhogy időközben leállt a pénzosztás. Az erdőhegyi és a kisperegi iskolák később kerültek be a támogatottak körébe. Most viszont, a Minisztérium költségvetésében már nincs iskola-felújítási keret, mivel az iskolák a helyi tanácsok, illetve a Vidékfejlesztési Minisztérium hatáskörébe kerültek. Ami az erdőhegyit illeti, a polgármesteri hivatal nem tud pályázni rá, mert a projektet nem ők indították el, de a polgármester megígérte, hogy a befejezéshez szükséges, mintegy 200 ezer lejt a helyi tanács finanszírozza. A kisperegi iskola felújítási projektjét a Nyugati Fejlesztési Régió dobta vissza, azért mert nem a polgármesteri hivatal szervezte a közbeszerzési eljárást, hanem a tanfelügyelőség. Tehát a mi iskoláink általában rendben vannak, ahova lehetett 2009-ig egy-egy sporttermet is építettünk. Legnagyobb problémánk a gyermeklétszám. Éppen ezért örvendek, amiért Aradon elindult valami, amit oktatási stratégiának nevezünk. Azt életbe kell léptetnünk, csakhogy országos viszonylatban megváltoztak az opciók. Azáltal, hogy nagyvárosokban nagyon sok líceumunk van, azok elszívják a kerületi iskoláktól a gyerekeket. E tendencia óriási veszélyt rejteget. Ez Aradon is bebizonyosodott, ahol egy népes magyar közösség a mikelakai iskola nélkül maradt. Egyesek a gyereküket beviszik a központba, mások viszont román nyelvű iskolába íratják. Éppen ezért, az egykori kerületekben működött iskolák magyar tagozatai magukat számolhatják fel. Valamikor a `90-es években rossz döntés volt az I–XII. osztályos iskolacsoportoknak a létrehozása. Emiatt Arad kerületeiben csak az Aurel Vlaicu Általános Iskola magyar tagozata tartja magát, ezen kívül a Mosóczy-telepen, illetve Gájban működik még egy-egy vékony elemis tagozatunk. Hasonló helyzetbe ütközünk szinte minden nagyvárosban, ahol a nagy iskolacsoportok miatt megszűnnek a kerületi iskolák. Sok diákunk kimarad az anyanyelvű oktatásból. – Az Arad megyei oktatási stratégia kivitelezhető-e vagy újra kell gondolni? – A stratégia nem rossz, csakhogy gond a közösség és a szülők hozzáállása. Ha komolyan beszélünk a stratégiáról, meg kell néznünk Arad megye specifikumát, ami alapján iskolát kellene létrehozni Fazekasvarsándon, mert Borosjenő vagy Pankota jobb megoldás lehetne, de nincs tradíció, ezért ott már elemi iskolát sem lehet fenntartani. Ezeket az iskolákat nem az állam zárta be, hanem magunk számoltuk fel őket azzal, hogy valami oknál fogva a gyermekeinket a többségi oktatásba írattuk, vagy a pedagógus megunta az ingázást, ezért magára hagyta az iskolát, diákjai pedig lemorzsolódtak. Hasonló a helyzet a Körösközben, ahol négy iskolát működtetünk a magunk közösségeire épülve. Azzal a veszéllyel tesszük, hogy összevont osztályok alakulnak, vagy ki tudjuk járni a létszám alatti működtetést. Ehelyett talán jobb lenne Erdőhegyen kialakítani egy erős gimnazista iskolát, miközben a környező településeknek elemi iskolái maradnának. E felfogást meg kellene értetni, el kellene fogadtatni a szülőkkel, mert akkor arról is beszélhetnénk, hogy Erdőhegyen kialakítjuk a magyar nyelvű szakoktatást. Amikor képviselő voltam, sikerült kijárni, hogy Kisjenőn beinduljon a magyar nyelvű szakoktatás, csakhogy a szülők vagy nem tudták, vagy nem akarták, de kimúlt az elképzelés. Szerintem a kisrégiókban kiépítendő erős iskolaközpontok jelenthetnék az anyanyelvű oktatásunknak a hosszú távú megmaradását. Aradon és környékén, szívem szerint a kerületi általános iskolákat próbálnám életre kelteni. – Köszönöm a beszélgetést. Balta János nyugatijelen.com; Erdély.ma 2014. október 27.Politikai kórokozók„Ki vehet el éntőlem valamit, S szegényebbé ki tehet engemet? Mindenemet magammal hordozom, Ha nem vesztettem el a lelkemet!” (Reményik Sándor) Reményik sorai ma is aktuálisak. Aki elveszti lelkét, elveszti mindenét. Legyen gazdag, jól szituált, vagy királyi család sarja – mit ér mindez, ha lelkében csődöt mond? A földi jólét és hatalom, mint ahogy bármi más, nem helyettesítheti a személyes élet iránti felelősséget. Az értelem ösvénye ugyanis természeténél fogva nem olvad be a pótszerekkel játszadozó bolondság útjába. Jól tükrözi ezt az ’56-os forradalom, hiszen a sokáig látszatgyőztes szovjet hatalom végül vesztesként távozott. Ma már nem fér kétség hozzá, melyikük neve maradt meg az igazi történelemben. Mint ahogy ahhoz sem, hogy az első századok Római Birodalmában üldözött keresztények ma is tiszteletet váltanak ki, miközben üldözőik hiábavaló uralkodókként vonultak a történelem szemétdombjára. Nincs ez másként a kommunizmussal, nacionalizmussal vagy neoliberalizmussal sem. Amint a hátsó ablakon besurranva hatalomra kerülnek, rögtön uralkodni akarnak. Ezért az előbbi birodalmakhoz hasonlóan belőlük is heves indulatot, agressziót vált ki az igazság. Haladás ide, fejlődés oda, nincs új a Nap alatt. Nacionalizmus, kommunizmus, neoliberalizmus: mind Nyugatról származó ideológiák. Amint a posztkolonialisták eme intellektuális „gyöngyszemei” elözönlötték a közép-kelet-európai térséget, gyűlöletkultúrát és tragédiát hoztak az itteni lakosságra. A történelem tanulsága szerint a nyugati monstrumtenyészde gondozói minden esetben okos, befolyásos emberek voltak. Ezért nem árt aláhúzni, hogy az ész, a gazdagság és a befolyás nem óv meg a lelki elsivárosodástól. Márpedig korunkat leginkább ez veszélyezteti, melyre nem lehet elégszer felhívni a figyelmet. Jólét, fejlődés, szabadság, egyenlőség – szép szavak, de mi áll mögöttük? Ahogy feszegetni kezdjük a kérdést, máris egy homály szőtte gordiuszi csomóba ütközünk. Egy simára csiszolt gazdaságpolitikai taburendszerbe, melynek aktivistái idegesek lesznek, ha társadalom- és világmegváltó elképzeléseiktől eltérő szemlélet kezd kibontakozni valahol. Ilyenek voltak a kommunisták és a nacionalisták, újabban meg a neoliberálisok. Egy család. Mindhárman az álszentek (globális) birodalmát igyekeznek létrehozni, ám a realitás talaján csak adatbázisokba tuszakolt hústömegeket termelnek. A veszély forrása 2006-ban megjelent A gyarlóság kora című könyvében Soros György arról ír, hogy Amerika szélsőséges ideológusok markába került. Szerinte olyanok irányítják, akik sikeresen kontrollálják az elnököt és a hedonista társadalmat. És azt hiszik, hogy az igazság manipulálható, holott létezik egy valóság, mely meghaladja elméjük értelmezőképességét, és rámutat politikájuk terméketlenségére. Soros a 2001. szeptember 11-ei tragédia következményeként zászlóra tűzött terrorizmus elleni harc hamis metaforáját is kritizálja, mivel szerinte ez a valóság szándékos félreértelmezésén alapul, és rabláncba veréssel fenyegeti a nyitott társadalmat. A veszély forrásaként a volt amerikai védelmi miniszter, Donald Rumsfeld s a korábbi alelnök, Dick Cheney nevét említi, ez utóbbit egyszerűen paranoiásnak titulálva. Hogy Amerika azóta sem szabadult ki az újradikálisok markából, jól jelzi a terrorista metafora nemzetközi terjesztése. És ebbe a képbe illeszkedik Kim Lane Scheppele amerikai alkotmányjogász attitűdje is, aki a Gyurcsány-kormány bukása óta rendszeresen támadja az Orbán-kabinetet és az új magyar alkotmányt. Scheppele értékeléseit ugyanis a „feltételezzük, hogy gonosz” hipotézisre építi, erre alapozva rágalmakkal fűszerezett magyarázatait. Cheney szellemi kollégájaként nem csoda, hogy a tévedhetetlenség trónjáról ítélkezik, helyenként kettős mércével kötve össze elképzeléseit (ezt a módszertant használta hajdanán Benedek Elek is, de ő bevallottan mesét írt, nem tudományos elemzést), majd neves jogszakértőként elküldi azokat Brüsszelbe. A volt amerikai alelnök viszont ennél is tovább megy. Egy kétórás televíziós interjúban Cheney nemrég arra figyelmeztetett, hogy az Egyesült Államok elleni következő terrortámadás szeptember 11-énél is halálosabb lesz. Nem semmi. Ha Soros logikáját követjük, jöhet a „még rosszabb”, vagyis a láncra verés. És ez a kontrollszint már nem biztos, hogy selyemmel lesz bevonva... Sorost viszont a jelek szerint különösképpen nem zavarják az Egyesült Államokat háttérből irányító szellemproblémás egyének politikai ambíciói. Pedig nemrég még azt írta, hogy „A stabil és igazságos világrend kialakulásának útjában a legfőbb akadály az Egyesült Államok. (...) A világ ennek ellenére úgy táncol, ahogy az Egyesült Államok fütyül, és ha ez huzamosabb ideig így marad, a civilizációnk kerül veszélybe. Az Egyesült Államok szemléletének és politikájának megváltoztatása továbbra is a legfőbb prioritásom...” Ez a kettősség jellemzi saját kezdeményezéseit is. Mert víziója tökéletlenségét a könyvében beismerte, ám állampuccsoktól pettyes intézményhálózata mégis „így van”-ként terjeszti azt Közép-Kelet-Európában és más országokban. Úgy látszik, a mindegy milyen világrendre nyitott társadalmak érdekében Soros bármilyen kompromisszumra hajlandó, a képmutatás láncolata kibír néhány felszíni vitát. Paradicsomgyártó civilek Nem csoda, ha az újradikálisok körében Orbán Viktor tusványosi beszéde, az abban körvonalazott illiberális kereszténydemokrácia elve kiverte a biztosítékot. A magyar miniszterelnök azon felvetése, hogy ne a liberális szervezőelv legyen ezentúl az alapelv (mindent szabad, ami más szabadságát nem sérti), hanem a biblikus törvény (amit nem akarsz, hogy veled cselekedjenek, te se tedd azt másokkal), vérig sértette az erkölcsi törvénytaposókat. Szodoma és Gomora trendőrei nem fogják fel, hogy az őket ámító senkiházi csak a homályban tud élősködni. A világosság és a transzparencia láttán üvölt meg vicsorog. Ezért nem tűri Orbánt. Nem részletezem, mekkora butaságokkal érveltek Magyarország ellen az Európai Parlament e heti vitájában. Ám arra mindenképp szeretném felhívni a figyelmet, hogy ha nem változik semmi, akkor Európa is az Egyesült Államok sorsára jut, azaz az újradikálisok irányítása alá kerül. Több száz millió európai kerül a globális paradicsom erőszakos (nem feltétlenül katonai értelemben) megteremtését célul kitűzők irányítása alá, akik erkölcsi legitimitás híján a kettős mérce segítségével igyekeznek megvalósítani tervüket. Az viszont meghaladja értelmezőképességüket, hogy ebből a homály birodalma lesz, nem pedig földi paradicsom. Szomorú, de így igaz. Ebbe az irányba tart jelenleg Európa és Amerika. A progresszív hanyatlás és lelki elsivárosodás korát éljük, mikor egyre többen hajolnak meg a látszat hatalma előtt. Vegyük csak a Norvég Civil Alapok példáját. Mi történne, ha egy magyar tőkével létrehozott alapítvány megjelenne az Egyesült Államokban, és deviáns ideológiát terjesztőket pénzelne? Ha kizárólag olyanokat támogatna, akik áltudományos meséket „így van”-okként prezentálnak, vagy az amerikai vezetés ellen riogatnak, tüntetésekre és ellenállásra buzdítva az adófizetőket. Nem biztos, hogy két napig működne a dolog. Külföldi pénzekről lévén szó, helyzete már az első nap a biztonságiak asztalán landolna, és rögtön megindulna ellene a sajtóhadjárat. Rászabadulna a maroknyi médiaguru kezében lévő teljes amerikai média (szabad sajtó USA = hat médiaguru cégei szabadon tájékoztatnak háromszázmillió polgárt), ellehetetlenítve tevékenységét. Ha pedig az alapítvány képviselői nemzetközi botrányt kavarva tiltakoznának az ellen, hogy az amerikai adóhatóság törvényes vizsgálatot folytasson náluk, megtagadva dokumentumok átadását, nos, nem biztos, hogy már az első saroknál lelőnék őket, de... Ha viszont Magyarországon történik ugyanez, a trendnek buzgón megfelelni kívánó politikusok és a „szabadon függő” sajtó már az Orbán-kormányt hibáztatja. Pláne, hogy Soros György is könyökig érintett az ügyben, melyben a magyar társadalomnak járó európai pénzeket kizárólag „ortodox” szemléletű projektek közt osztották el, akkor is, ha más pályázók magasabb pontszámot értek el. Ezeket a civil szervezeteket és politikai támogatóikat jellemzi, hogy gyorsan el akarták tüntetni a terhelő nyomokat, mielőtt azok a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (KEHI) birtokába kerültek volna. Ennek során élvezték az alap kezelését felügyelő brüsszeli iroda együttműködését, a norvég nagykövetség munkatársa pedig még az egyes dokumentumok visszadátumozásában is partner volt! Képmutató politika – pénz – újradikális civil szervezetek: szép kis világmegváltók. Nem csoda, hogy a KEHI által vizsgált hatvanhárom projektből hatvanegynél visszaélések voltak. Mint ahogy az sem, hogy a törvény betartására oly érzékeny amerikai sajtó erről mélyen hallgat, és „elit fegyveres egységekről” ír, amelyek „megrohamozták” szegény budapesti szervezetek irodáit. Az amerikai politikusok pedig „aggódnak”, és kormányzati korrupcióra hivatkozva megtiltották hat magyar hivatalos személy beutazását az Egyesült Államokba (!), elutasítva a magyar fél kérését, hogy hiteles információt szolgáltassanak, mi alapján fogalmazták meg a korrupció gyanúját. Így segítik magyar barátaikat a korrupció elleni harcban. A hétköznapi életben ez a homály és a rágalmazás kategóriájába tartozik, az amerikai vezetés szemében viszont így néz ki a barátság! Kívülről nézve szánalmas egy színház. „Civilek elleni fellépés”, „szólásszabadság megsértése”, fegyveres erőkkel való riogatás... Mifelénk például a fekete álarcosok a napi híradók szerves részei. Naponta „megrohamoznak” néhány személyt vagy intézetet, amit ugyanez a nyugati média dicsérő szavakkal illet. Szóval kár a gőzért, képmutatás folyik minden szinten. A lényeg, hogy a csillogó-villogó látszatokkal operáló, univerzális senkiházi uralkodni akar. És látszólag óriási hatalommal is rendelkezik. Ám a napjai meg vannak számlálva. Kísért Neptun szelleme Nincs hát miért aggódni. Ugyanakkor számolni kell vele, hogy az újradikálisok továbbra is támadni fognak. De akik komolyan veszik a felelősséget és a toleranciát, nyilván elfogadják majd a kereszténydemokrácia elvét. Ők ugyanis nem abból indulnak ki, hogy ha nem tetszik egy törvény, vagy megkeresi őket az adóhatóság, akkor az diktatúrát jelent, hanem abból, hogy a törvényt be kell tartani. Vagy ha véget ér a zsíros szerződések korszaka, akkor az nem a demokrácia végét jelenti, hanem azt, hogy ideje dolgozni. Nem nehéz dolgok ezek, bár való igaz, a megértésükhöz némi értelem és jóérzés is szükséges. Ezt néha át kell gondolni, mert közben a politikai kórokozók szorgalmasan hintik a port – manipulálnak és összezavarnak. Tisztában vannak vele, hogy ha egy hazugságot sokszor ismételnek, az emberek többsége elhiszi. Ezt teszi a román média is, mely megszületése óta „a magyarokról negatívat vagy semmit” íratlan szabály szerint működik. És ezt eddig senki sem ellensúlyozta. Még az ’56-os forradalmárokat cserben hagyó amerikai barátainkat sem érdekelte. Pedig 1993-ban a Project on Ethnic Relations (PER) által ők vezényelték le a titkos neptuni találkozót. És húsz év után most megint stratégiai párbeszédet akarnak a románok és a magyarok közt. Csakhogy a régi formulában ez már nem megy. Ezt kiáltja sok-sok paraméter, mely az összképben található. A mai helyzet egész más, mint amilyen 1993-ban volt. A kérdés voltaképpen az, hogy tovább főzzük a békát, vagy kivesszük a forró vízből? Előbbi esetben a béka kis lépésekben megfő s ezért búcsút kell tőle venni, utóbbi esetben meglehet, hogy királykisasszonnyá változik. Ha összejön, az amerikai levezetéssel történő román–magyar párbeszéd szélesebb körű és stratégiailag jóval felkészültebb magyar tárgyalócsapatot igényel. És mindenképp igényli a magyar kormány jelenlétét. Egy újabb RMDSZ–PER-találkozó pedig határozottan elutasítandó. De ez már egy másik történet. Lőrinczi Lóránd Krónika (Kolozsvár) 2014. december 9.Nincs alternatívája a liberális demokráciának?Az elnökválasztási kampány első hetében Kelemen Hunor bemutatta államelnöki programját Bukarestben. A programbemutatón többek közt jelen volt Cristian Pârvulescu politológus és Emil Hurezeanu politikai elemző is, akik kérdéseket tettek fel, és reagáltak az RMDSZ államfőjelöltje által felvetettekre. A találkozó a magyar és a román liberálisok párbeszédeként értelmezhető, melyen szóba került a székely autonómia kérdése is. Ezzel kapcsolatban Kelemen aláhúzta, hogy autonómia alatt nem szeparatizmust kell érteni, hanem regionalizálást és decentralizációt, azon belül pedig kulturális autonómiát és nyelvi jogokat a nemzeti identitás megőrzése végett. Ezt véleményezve Hurezeanu megjegyezte, hogy amit Kelemen prezentált, az egy regionalizációs terv, de amúgy világos, miért használja erre az autonómia kifejezést... A magyarok iránti barátságáról nem éppen híres Hurezeanu arra is rámut+E286atott, hogy az RMDSZ egy tabukkal teli erőtérben politizál, melyben Magyarország kormányfője vitatja az európai értékeket, az európai intézményeket és a liberális demokráciát. Kelemen igazat adott Hurezeanunak (1), majd kérdésekre válaszolt, melyek az Orbán Viktorhoz fűződő viszonyát és a vele folytatott budapesti beszélgetését firtatták. Ezekben világossá tette, hogy nem ért egyet a magyar miniszterelnökkel, kijelentve, a liberális demokráciának nincs alternatívája. Ez viszont egy kapitális tévedés. A liberális demokráciának ugyanis nemcsak alternatívája van, hanem az irányzat rossz útra is vezet. Gondolok itt az újradikális divat-liberalizmusra, melynek ismertetőjegye a kizárólagosságra törekvés, és a tolerancia meg a pluralizmus nevében teret nyerő intolerancia. Aktivistái a legjobb megoldás birtokában lévő („politikai unió", „még több Európa és szabadság", stb.) „tudomokként" tetszelegnek, s tevékenységük nyomán csak a műanyag, sok esetben pedig Szodoma és Gomorra kultúrája lopózik a szívekbe. Ez a szellemiség komoly veszélyt jelent az európaiakra. A fő vektor vonatkozásában tehát az RMDSZ tévúton jár, ami – ha nem akar beragadni a balliberális sztereotípiákba – komoly átgondolást igényel. Az alternatíva nélküli liberális demokrácia őrzőjeként kiálló vezetés ugyanis az internacionalizmus szülte kommunizmus ikertestvérének (2) kötelezte el magát, meglehet azért, mert a Markó-filozófiát követve úgy véli: „minden a hatalom". Ebből adódik kettős attitűdje is, mely a nemzeti vonalat elavultnak bélyegezve félreértelmezi azt, és az emberi, közösségi értékek iránti következetes kiállás helyett a felületességben lubickoló román, illetve nemzetközi passzátszeleknek igyekszik megfelelni. Nincs hát miért csodálkozni azon, hogy a bukaresti vezetők hiányoznak a gátakról, ám belépőt kapnak a fényes szalonokba, hol ezredesi címekkel is megjutalmazzák őket a stréberségükért. És közben nem látják, hogy (Szent Ágoston szavaival élve) az után futnak, ami nincs, ezért nem találják azt, ami van. Erőltetett diszkrimináció Csakhogy időközben eltelt 25 év. És a kis lépésekkel előre (időnként meg nagy lépésekkel hátra) politikája a magyar emberek szemében végképp megkérdőjeleződött. Ideje a megújulásnak, mert a homályos célokkal és ígéretekkel tele a padlás. „A romániai magyarok nem akarnak jobban élni, mint a románok" – mondta mégis Kelemen a jelenlévők előtt, ami kifejezi feltétlen szolgakészségét. Ennél ma jóval többre van szükség. A tartalékok kifogytak, a másodrangú állampolgárság és a diszkrimináció többletterhének viselése középtávon tarthatatlan. Alternatívák vannak, de ehhez értelmes, a gátakra felállni képes legényekre van szükség – akiket ma már Erdélyben kell keresni, nem Bukarestben! A bizalomvesztéssel járó kockázatot a szövetség vezetői is észlelték, ezért próbálnak „nagyobb" lépéseket mutatni kifelé. Az „autonómia" is ezt a szerepet szolgálja (3). Elvégre az RMDSZ „érdekvédő" képességét ismerő román csapattársak megértik, hogy a képben maradáshoz „unortodox" jelzőkre is szükség van. Csak így maradhat meg a status quo és kontroll alatt a magyarság, amivel – az RMDSZ főtitkár kifejezésével élve – „aki számít", jól jár. A gond csak az, hogy „akik nem számítanak", ma egyre komolyabb erőt képviselnek Erdélyben. Az évek óta növekvő bizonytalanság és politikai csömör hatására meglehet, hogy az alternatív szervezetek némelyike megújulásra képes, kompetens szervezetté növi ki magát, és a magyarországi választások utórengéseként eltünteti az RMDSZ-t a porondról. Ez eddig nem történt meg, ami a 25 éves szervezet mesterséges fenntartásának is köszönhető, melyben valószínűleg a román hírszerzés is érdekelt. A titkosszolgálat feladatának tekinti a magyar területi autonómia megvalósulásának megakadályozását. Ezt George Maior, a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) igazgatója nyilatkozta nemrégiben. Vagyis a történelmi ígéreteket figyelmen kívül hagyó román hírszerzés a magyar adófizetők pénzén akarja megakadályozni a székelyföldi autonómia létrejöttét... És történik mindez egy európai országban, ahol az egy főre jutó szekusok száma harmincszor nagyobb, mint Németországban, húszszor, mint Franciaországban, ötször, mint az Egyesült Államokban, és a társnemzetek publikus diszkriminálása nem zavarja különösebben az internacionalizmus képmutatóit. Mint ahogy magyarországi elvtársaikat sem (4), akik Soros György és más külföldi fenntartóiktól segítve, a magyar civileknek járó és a norvég kormány közvetítésével Magyarországra juttatott európai pénzekre tették rá a kezüket. Megdöbbentő, hogy a felhasználók ebből agresszivitásba torkolló kormányellenes tüntetéseket is szervezhettek. Ebbe az exkluzivista logikába illeszkedik a december 1-jei Kempinsky-találkozó, a december 5-ei népszavazási kampány és a Gyurcsány–Bajnai-vonalhoz fűződő bukaresti RMDSZ-barátság is. Míg Bajnai Gordont állítólag Amerikából küldték, hogy Orbán helyébe tegyék, az amerikai protekcionizmust élvező Gyurcsány Ferenc és internacionalista köre mind a mai napig nem tudta feldolgozni vereségét. Elestek a tejfölnyalogatástól, ami az ő értelmezésükben a demokrácia végét jelenti. Ezért (is) az internacionalista pancsmesterek által gerjesztett hullámokon lovagló újradikálisok – némi amerikai segédlettel – minden fórumon Orbán Viktor leváltására úszítanak. Számukra megbocsáthatatlan a tény, hogy Isten bekerült a magyar alaptörvénybe. Nem csoda hát, ha tudománycsúfoló szakemberek (akiknek a véleménye több politikus szemében is szent írás) Magyarországról szóló elemzéseit a „feltételezzük, hogy gonosz" szemlélet hatja át. Ismerős? A Digi24 televízióban szereplő, az újradikálisokhoz igazodó Hurezeanu is – nem egyszer tényeket ferdítve vagy félreértelmezve – Orbán ellen ágáll, s ez a magyar kormányfőt helyenként zsarnokként prezentáló szemlélet az RMDSZ-hez közeli sajtóban is fellelhető. A gond tehát az, hogy míg a magyar alaptörvényt vizsgáló neves nemzetközi alkotmányjogászok semmilyen problémát nem láttak az alaptörvényben, sőt némelyek kifejezetten példaértékűnek tekintették azt, az újradikális liberálisok ezt az indulatok talajáról utasítják el. Ennek az irányzatnak a félrevezető mivoltára hívta fel nemrégiben a figyelmet a liberális Anthony O'Hear (Margaret Thatcher és John Major brit kormányfők volt tanácsadója) is, aki a brit szellemi életet domináló szekuláris értelmiséget keresztényellenesnek nevezte. „Egy ilyen személy kizárólag a maga álláspontját tekinti közmegegyezésnek" – mondja O'Hear, aki szerint a neoliberalizmus szembemegy a klasszikus liberális értékekkel, a tolerancia nevében képviselve az intoleranciát. Ez dominálja ma a nyugati véleményipart és médiát, festi fehérre a feketét, meg fordítva. Térnyerésükkel pedig Európa- és Amerika-szerte erősödik a keresztényellenesség. Neves professzorokat bocsátanak el állásaikból, amiért az evolúcióelméletet megkérdőjelező tudományos bizonyítékokat tárnak fel (pl. az amerikai Marc Armitage professzort), hisztérikusan „aggódnak", ha a szülők nem evolúciót oktató iskolákba íratják a gyermekeiket (pl. Angliában), iskolákat jelentenek fel, ha az éhező gyermekeket megsegítő projektekben keresztény szervezetek is részt vesznek (5), egyházakat kényszerítenek a törvény erejével arra, hogy homoszexuálisokat házasítsanak össze (pl. Dániában), stb. Szellemi korrupció? Szellemi szempontból ezzel az áramlattal jegyezte el magát az RMDSZ. És ez játszik döntő szerepet abban a vitában is, mely napjainkban a nagyváradi Illyés Gyula Könyvesbolt újranyitása körül robbant ki. Tőkés László az Illyés Gyula Református Könyvesbolt alapítójaként november 28-án nyilatkozatot tett közzé, felemelve szavát az ellen, hogy a könyvesbolt „az alapító Illyés Közalapítvány szándékaival, valamint a névadó szellemiségével ellentétes rendeltetést töltsön be". A korábbi püspök szerint a könyvesbolt Kuncze Gábor, Demszky Gábor és a köreikkel barátkozó váradiak kezére játszásával az RMDSZ újradikális csoportja megszégyenítő győzelmet aratott a Királyhágómelléki Református Egyházkerületen, melynek vezetősége elvtelen barátjukká és kiszolgálójukká vált. Tőkés említést tesz az RMDSZ-es irányítók és magyar elvtársaik alapítványainak közös tevékenységéről, valamint arról is, hogy ezek az érdekkörök több száz millió forintnyi összeget játszottak el abból a pénzből, melyet a magyar kormány kulturális célból az erdélyi magyarságnak adományozott. A Királyhágómelléki Református Egyházkerület RMDSZ-párti attitűdje közismert. Ez önmagában nem szempont, ám felelős keresztényként a nagyváradi értelmiség körében terjedő újradikalizmust erősíteni egy könyvesbolttal... Jó lenne, ha az egyházkerület nyilvánosan is tisztázná a kérdést. Különben csak remélni lehet, hogy az olyanokkal kötött baráti megállapodás, akik a Szentírást előbb akarják gáncsolni, mint megismerni, nem a lelkek pusztává formálódását segíti elő. Mint ahogy azt is, hogy a szekuskapcsolatok hagyományától sem idegen egyházi vezetőség – mint keresztény a keresztény mellett – Orbán Viktor mellett is publikusan kiáll. Keresztény kötelességünk ugyanis nyilvánosan támogat egy olyan kormányfőt, aki következetesen kiáll Isten mellett, és ellenáll a hatalmi kényelemnek, melyet ma az internacionalistákkal kötött barátság kínál. „Ha valaki Isten akaratát vágyik megismerni, akkor legyen Isten barátjává, mert ha egy olyan embertársa akaratát szeretné megtudni, aki Istennek nem barátja, akkor szemtelenségét és ostobaságát mindenki kinevetné." (Szent Ágoston) 1 Szerintük az európai intézmények és a liberális demokrácia vitathatatlanok. Vajon milyen alapon? Az meg nem igaz, hogy Orbán Viktor vitatta volna az európai értékeket. 2 Ezért lehetett Magyarországon már a '89-es fordulat előtt elő-SZDSZ-ről (Boros Péter) beszélni. 3 Ezt igazolja Kelemen Hunor elszólása is, miszerint nincs jelentősége, mikor terjesztik parlament elé az autonómiastatútumot. 4 Akik már a kezdetektől hirdették, hogy a nemzeti szuverenitás baromság, ósdi dolog, a jövő a világpolgárságé. 5 Ezért jelentette fel az Amerikai Humanista Szövetség a Haitin borzalmas körülmények közt élő gyermekeken segíteni akaró Robbinsdale egyik iskoláját. Lőrinczi Lóránd Krónika (Kolozsvár) 2015. január 8.A frusztráltak ribilliójaHuszonöt esztendeje, amikor véget ért a kádári „puha” diktatúra, a tabutémákat gondosan kijelölő és azok tiszteletben tartásáról gondoskodó, de az emberek kiskertszabadságát meghagyó „gulyáskommunizmus” Magyarországon, őszintén hinni lehetett abban, hogy végleg a múlté a korszak öncenzúrára alapozó tájékoztatáspolitikája. Akkor nem sejtettük, nem is sejthettük, hogy az etalonnak és mintának tekintett nyugati demokráciákban hasonló mechanizmusok működnek. Lényegről az élbolyból Márpedig működnek. Nemcsak a szólásszabadság botránykövére, az úgynevezett holokauszttagadás kriminalizálására gondolok itt – nem a holokauszt „úgynevezett”, hanem a tagadása, mindaddig, amíg nincs precízen kodifikálva, hogy pontosan mit nem szabad tagadni –, hanem a sajtó közvetlen háttérbeli befolyásolására. Erről az elmúlt év végén a Frankfurter Allgemeine Zeitung egykori szerkesztője, Udo Ulfkotte számolt be például a fősodratú média által elhallgatásra ítélt könyvében, s a könyv kapcsán adott interjúkban részletesen ki is fejti, hogy kik állnak a globális véleménykontroll mögött: „Nem lehet kihagyni Soros Györgyöt, akiről részletesen írok a könyvemben, de rajta kívül is sokan tartoznak ehhez a hálózathoz, például David Rockefeller, a Bilderberg-csoport tagjai és a Trilaterális Bizottság is.” (lásd: Hetek, XVIII. évf/43) A politikusok nagy része idomul ehhez a játékhoz, a tabukat tiszteli, szépeleg, mellébeszél. S bizonyára sokan jobb meggyőződésük ellenére is rá vannak erre kényszerítve: ha szolgálni akarják a nemzetet, bizonyos helyzetekben fel kell mondaniuk a leckét. A magyar külügyminiszternek bizonyára ökölbe szorul a lelke, amikor azt mondja, hogy „Amerika a barátunk”, de ki kell mondania a senki által el nem hitt mondatot, amely igazságtartalmát tekintve semmivel sem jobb az egykori kommunista vezetők Szovjetuniót éltető frázisainál. Megértjük a kényszert, de az ember a benne mélyen kódolt igazságigény hatására akkor él át belső katarzist, amikor valaki a politika élbolyában mer a lényegről beszélni. Ilyen élmény volt a legutóbbi Tusványoson mondott Orbán Viktor-beszéd, s a beszédet követő kérdésekre adott kisebb esszészerű válaszok meghallgatása. Ide lehet sorolni Kövér László múlt év végi, Magyar Hírlapban közölt interjúját, amelyben a kérdezett rámutat a globalista háttérhatalom első számú nyílt színi képviselője, az Egyesült Államok kormányzatának álságosságára. Az Országgyűlés elnöke egy sor kényelmetlen kérdésről nyíltan szólt: arról, hogy az amerikaiak jelentős pénzösszeget fektettek az ukrán változásokba. Az egész világot érdekeltségi területnek tekintik, hogy dollármilliókat fordítanak akciótervek végrehajtására több kelet-európai országban, így a hivatalosan szövetségesnek számító Magyarországon és Csehországban. Hogy kisszerű, önző emberek pillanatnyi érdekeik szerint határozzák meg országok, népek sorsát, az Egyesült Államok zárójelbe helyezi a nemzetközi jogot, s az általa más esetben „politikai bunkóként” használt emberi jogokat. S csak igazat adhatunk Kövérnek abban is, hogy nem Magyarország vagy a polgári kormány rontotta le a nemzet renoméját, hiszen az amerikaiak negyed évszázada eltérő hangerővel, és hangfekvésben, de „ugyanazt a nótát fújják”. A házelnök elvi éllel mutatott rá: „Világpolitikai hatalmi harc zajlik, amelynek tétje nemcsak Magyarország, hanem egész Európa sorsa, az európai nemzetállamok szuverenitása és a valódi demokrácia esélye.” Sarokigazságok Nem árt mindezen kőbe véshető sarokigazságokból kiindulni, amikor az ember a kormány elleni, továbbra sem szűnő tüntetések hátterével és kifutási lehetőségeivel foglalkozik. Kövér szerint a Nagy Testvér célja egy új SZDSZ megalapítása, miután az LMP nem volt alkalmas erre a szerepre, az eredeti SZDSZ pedig nemzetellenességben annyira elvetette a sulykot, hogy a választók a politika szemétdombjára küldték. Elnézve azonban a Budapest különböző terein ricsajozó társaságot, nehéz elképzelni, hogy belőlük verbuválódik egy alternatívát felmutató, életképes csapat. Ráadásul a tüntetési kedv is lanyhul, dacára annak, hogy a kormány – amint arra érdekes módon a baráti sajtó, tételesen a Magyar Nemzet is rámutat – „mintha minden eszközzel igyekezne fűteni a tiltakozásokat”. A bevásárlóközpontok vasárnapi zárva tartása helyes, másutt bevált és értékelvű döntés, de időzítése egyáltalán nem szerencsés. A különböző megyei szintű gyorsforgalmi utak fizetőssé tétele is többet árthat a közhangulat szintjén, mint amennyit használ a költségvetésen keresztül. S akkor nem szóltam egyes Fideszes vezetők párton belül is vitát gerjesztő „urizálásáról”, amely balszerencsés kontrasztja a megszorításoknak. Facebook-álmok Ezzel együtt hiába álmodnak egyesek a Facebookon „a taxisblokádnál is nagyobb országos útzárat”. Amit meg lehetett tenni 1990-ben a meg sem szilárdult újsütetű demokráciában, amikor a kormány nem lehetett biztos abban, hogy az alá rendelt karhatalmi egységek teljesítik-e a parancsot, azt ma nem lehet megcsinálni. S akkor még nem szóltunk arról a kérlelhetetlen, szociológiai felméréssel is alátámasztott tényről, hogy a tüntetők nem a teljes társadalmat képviselik, hanem a választásokon vereséget szenvedett balosokat. Az említett kutatás igazolja, amit egyébként is sejtettünk, hogy ugyanaz a néhány tízezer ember tüntet bármilyen ürüggyel, akiket a nemzetellenes heccsajtó ma is képes mobilizálni. Aki eléggé gyűlöli Orbán Viktort és követőit ahhoz, hogy akár fagyban is kimenjen az utcára a kormány ellen ordítozni. Bármennyire is távol tartják a pártzászlókat a szervezők a tüntetésektől, nem civil a törzsgárda, hanem aktív baloldali szavazó. Akiket nem zavar, hogy sajátjaik élen jártak a korrupció intézményesítésében, legyen szó országos politikáról vagy a húsz éves budapesti Demszky-uralomról. Valójában a választáson ismét kisebbségbe szorult, a népakaratba belenyugodni képtelen tömeg lármázik. A politikailag frusztráltak szítják a ribilliót. De ettől még indokolt lenne, hogy a magyar kormány ne adjon fel több magas labdát, mert ha egyszer elvész a jelenleg még magabiztos választói fölény, nehéz lesz a bizalom visszaszerzése. S ez akkor is így van, ha egyelőre nem látni reális alternatívát nyújtó csapatot a politikai arénában. Borbély Zsolt Attila Erdélyi Napló (Kolozsvár) 2015. február 25.Kitárt markokkalNyughatatlan agyú, örökösen kitűnni vágyó ember, nevezetesen Bíró Béla szólal meg ismét a magyarság dolgaiban. Sosem tudott belenyugodni abba, hogy észre sem vették, vettük annak idején. Annak idején, amikor el kellett dönteni: mi leszünk és mi lesz vélünk, és mi azzal a néppel, amely ápol, s talán eltakar. Itt azonnal igazgatnom kell a nyájas Olvasót: a romániai magyar néprészre gondolunk mi, B. B. szerint nacionalisták, soviniszták, akik – az ő szavaival élve – mindig elgáncsoljuk a román–magyar megbékélést. Bíró Béla egyetemi tanár lett, és ebben nagy szerepe volt az amerikai milliárdos Soros Györgynek, akinek a pénzén tartott előadásokat Budapesten – éppen ebben az értelemben, ahogy jeleztem az előbb. Rettenetes dühvel ostorozta a magyarságot, védte a románságot Romániában – óvta azt tőlünk, „fajgyűlölők” ellenében. Harcosan üvöltötte, hogy „Romániában nincs szükség magyar nyelvű egyetemekre”. Nem elemzem tovább. Ne legyen az én révemen halhatatlan. Csak egy idézetet húsz évvel ezelőtti szavaiból: „Miből vettem volna házat?! Soros remekül fizet.” És hogy még most is van képtelen képe betüremkedni a romániai magyar sajtóba (Székely Hírmondó, 2015. február 24.), és azt nyilatkozni az autonómia ügyében, hogy „Erdély teljesen demokratikusan, jogosan, igazságosan Romániáé”. Tehát a birtokviszonyt, a szolgaságot, megaláztatást, a népirtást törvényesíti B. B., az ő szavával élve: legitimálja. Óvakodóknak mondom el ismét, hogy az erdélyi román értelmiség 1918. december elsején semmi szín alatt nem akart Romániához csatlakozni. Mondjam tovább? A mostani románság nagy része hallani sem akar arról, hogy visszamenne – esetleg, noha senki nem kényszeríthetné – szülőföldjére, a régi Regátba. Emlékeztethetném B. B.-t arra az időre, amikor Romániában, a hatvanas, hetvenes években zárt városnak nyilvánították Nagyváradot, Kolozsvárt, Marosvásárhelyt – oda csak románoknak szabadott költözni, magyarnak nem. Hát ez a B. B.-féle demokrácia, ez a mostani, amelyben megtiltják a magyar szó használatát a gyógyszertárakban, a kórházakban. És ez az a demokrácia, amelyben házat lehet venni hazaárulásból. És hát – egyetemi tanár lehet bárki, csak tartania kell a markot a soros sorban. Soha vitába nem bocsátkoznék vele. Vitatkozni csak egyenrangú felek tudnak. Most is csak az olvasók kedvéért. Czegő Zoltán Székely Hírmondó (Kézdivásárhely) 2015. március 25.Mélyponton a román–magyar kapcsolat (II.)A románság jelenlegi kisebbségi politikája számunkra „idegesítő”, talán nem is túlzás, ha felháborítónak nevezzük. A románok ezzel szemben „nyugodtan” végzik dolgaikat, mondanám „kisded” játékaikat, a régi recept szerint. Nekik semmi nem sürgős, és azt is tudják, hogy az idő most is nekik kedvez. A statisztika azt mutatja, hogy a magyarság Erdélyben nem gyarapszik, sőt inkább fogyóban van. A másik tény, amit „román barátaink” kárörvendve vesznek tudomásul, hogy az erdélyi magyar politikában semmi egység nincs, a magyarság politikai szerepvállalása a jövőt illetően megkérdőjelezhető. Mire számíthatunk tehát, vagy mi a teendő? Higgadtnak kell maradni, csendesebben intézni dolgainkat, kevesebb csinnadrattával, inkább több nyugodt megbeszéléssel. Nem szabad elfelejteni, hogy az utóbbi 25 évben – bárhogyan is bíráljuk – az erdélyi magyarság helyzete javult, főleg ha összehasonlítjuk múltbeli korszakokkal. Milyen helyzet volt a negyvenes években, mi volt a Ceauşescu-éra alatt, és mi van most. Nyugaton ezen mérce szerint ítélik meg a dolgokat, ezt a románok jól tudják, packáznak, és vállvonogatva kérdezik, mit akarnak még ezek a magyarok. Ha egy szóval válaszolnék minden erdélyi magyar nevében: csak egyenjogúságot. A megoldás ott kezdődhetne, ha mindkét oldal, végre! megértené, hogy nem ellenséggel áll szemben, hanem egy olyan partnerrel, akivel évszázadok óta együtt él, és továbbra is együtt kell élnie. Ez több mint jó szomszédság, ez „szimbiózis”, együttélés. Jövőre választások lesznek, készüljünk fel komolyan, már csak azért is, mert új választási törvény készül, és nem tudni, mennyire kedvez majd a magyarságnak. Három magyar párt a román politika színpadán, nem megoldás, teljesen megosztja az erdélyi magyarságot. Mindhárom pártban vannak értelmes, jól felkészült és becsületesen dolgozó politikusok, akik ha megegyeznek, összefogva egy új, erős magyar párt vezetői lehetnek. Egy ilyen új párt a magyar érdekek mellett Erdély összlakosságának gazdasági és társadalmi érdekeit is képviselhetné, és így természetszerűleg, a választások alkalmával román szavazókra is számíthatnak. Távlatilag, Erdélyben egy közös román–magyar politikai erő is születhetne, mely, ha Erdély lakossági arányait nézzük, a 15-20 %-os szavazati arányt is elérhetné. A fent írottak nem illúziók, hanem lehetőségek, és ki lehet használni őket. A román vezetéssel pedig meg kell értetni – és ez már a magyar kormány hatásköre –, hogy a hivatalos román szervek szembetűnően magyarellenes intézkedései nem illeszkednek egy szalonképes demokratikus kormányzás kereteibe, és sokat ronthatnak a két ország kapcsolatán. Tehát eddig és ne tovább! Különben olyan ügyek, mint a marosvásárhelyi orvosi és gyógyszerészeti egyetem, vagy a Mikó kollégium elsősorban pénzkérdés, amit a magyar állam és a magyar emigráció segítségével meg lehetne oldani. Egyszerűen bővíteni kell a Sapienciát két új tagozattal, a román egyetemből ki kell lépni. A Mikó-épületet pedig meg kell venni. (Talán írjunk a magyar milliárdosoknak, Soros Györgynek, Péterffy Tamásnak?) . A román–magyar „normális” együttműködés még várat magára, de ha már ez a „játék” tényleg az idegek játéka, akkor mi, magyarok is mutathatnánk valami újat. Hollai Hehs Ottó, Németország Nyugati Jelen (Arad) 2015. július 29.Szólal a fájdalomMa már ott tartunk Petőfi halálának, a fehéregyházi átkos csatának 166. évfordulóján, hogy Magyarországon lakó, állítólag magyar állampolgárok fennen hirdetik Soros Györgyék pénzén a politikamentes művészetet. A költő, színművész hegyezzen zabot harmadában, de ne szóljon bele a nagyok dolgába! Petőfi, Arany, Szabó Dezső és Ady, meg annyi sokan, minden sírhelynyi magyar földben forognak – igen, el Barguzinig is. Mert a világon nincs olyan ország – Magyarországon kívül –, mely megtűrné és etetné a nemzet elszánt és nyílt ellenségeit a hazában. És akkor itt van nekünk Eperjes Károly, oda- meg idevalósi, egyik a fölszentelt művészek közül, akik igenis nemcsak szívükre, de vállukra is veszik az egyes emberek, a nemzet gondjait. Erejük és hitük, művészi és nemzeti hitvallásuk szerint cselekednek a nemzetépítésben. Sosem hallottam színművészt ilyen közvetlen módon vallani közönség előtt is, társaságban is. Okát tudja a történéseknek és a következményeknek. Vallja és vállalja az átkozott elszántak kiiktatását, lefegyverzését – az övéi, a nemzet védtelenjei nevében és javára. Hát kell-e ennél fontosabb megbízatás filmek, színpadi „jelentések és jelenések” fölmutatásakor?! Kinek érdeke a művészt és a művészetet kitörölni a nemzet életéből? Aki a HAZÁT akarja birtokába venni. Az írónak ismernie kell a menekült, menhely, menedék fogalmának tartalmát akkor is, amikor százezrek özönölnek be rohamszerűen a hazába, városodba, követelik az ételt, szállást és zsebpénzt, szemrehányást tesznek, hogy még nem adtuk oda az ágyunkat is. Mit tesz a hazai, a legnagyobb ellenség (ellenzék)? Színesíteni akarja fájdalom-barnára, gyászfeketére a menyasszonyokat, újszülötteket, a magyarokat, letörölni a nemzetállamokat Európában. Eperjes Károlyt Szamócának becézik már több országban. Otthon azok bírálják gúnyba pakolva, akik elhallgattatnának minden magyar írástudót, film- meg színművészt, hadd uralkodjék a másság! Az, ami nem magyar. Egy estét töltöttünk Eperjessel itthon, Kézdivásárhelyen. Istenes, hazafias szándéka és szava minden lelkeket átfogó visszhangra talált Székelyföldön most is, mint máskor is. Hátha szólalnak hangtalan szépíróink, művészeink is! Czegő Zoltán Székely Hírmondó (Kézdivásárhely) 2015. november 9.Tárgyalás CsíkmindszentenHatalmas terem… ez nem is terem. Ezt Csíkmindszenten kimondottan az ENSZ, az Egyesült Nemzetek Szervezete számára építették. Három-három derék oszlop kétoldalt, és ami odafenn, 28 méter magasban, az maga a csúcsíves remeklés. Hány lakodalom volt benne! Most nemzetközi bíróság… Makovecz Imrével állunk az egyik nyitott ajtóban. Annyit mond csak: szép munka, azzal két csuklóját hátra hajtja fenntartva, a tetőzet felé. Hogyan kerül Bordosról Csíkmindszentre, a bírói szék mellé, Üdő Márton mellé Rebi néni? Ketten háromszázötven esztendősek. Most vezetik be a vádlottat. Bundasapkás székelyek vezetik, két keze bilincsben, öltöny rajta meg nyakkendő. Meg mosoly. Makoveczcel leülünk az oldalsó padra. Két gyerek főtt kukoricát eszik. A közönség áll székelyekből, harisnyásak, aztán ott van ingujjban Cohn Bendit az Európai Parlamentből. Sok úr Európából. Sokan rágógumiznak. A rettenetes nagy építményben ropog a tűz… A vádlott Soros György leül az első padra. Nevetgél. A csíkszentgyörgyi harangozóval cseveg valamit, de az nem válaszol. – Én vagyok a bíró, Üdő Márton. Maga a vádlott. Maga akkor szólal, amikor kérdezem. S igazat szól. Met ha nem, kivetem innét. Ignác, te ülj el onnét. Megadom a szót Rebinek. – Viselkedjék tisztességesen! Maga mián gyűlt ide ennyi ember Alcsíkból, pedig dologidő vagyon. Aztán abban a maga jövendő Európájában, amit ázsiai emberek tákolnak reánk, maga úgy viselkedik, ahogy akar. Hun a turbánja? Soros György szürke zakójából eléveszi a turbánt, felteszi a fejére. – Úgy, no – mondja a történelemmel egyidős Rebi néne. – Maga végezze a dolgát immár, Márton. – A havasról ereszkedék bé azon, mikor fut a kántor, hogy maga itt van. Ez a tegnap este volt. Bévetették a csűrbe, szalmára, pokrócra – ezt már nekünk s felénk mondta, mintegy elszámolásként, hogy itt né… – No, maga hogy merte kupa törökbúzával kecsegtetni az ázsiai népséget, hogy jönnének bé, ide s tova, ott né, mindenüvé? Itt mink napszámosokot nem fogadunk. Nem es kérdezgettek erősen, hogy igen-e. Ezt a rettenetes nagy épületet is kalákában húztuk fel. Makovecz Imre mérnek úr Székelycsíkszentbudapestről megmondhassa. Ott üldögél. Soros György felegyenesedik, álltából integet derűsen Imrének. Imre fél kiflivel kínál engem. Ma még nem ettünk. – Maga, Soros, cocókáztatja a dollárjaival, fizeti az útiköltséget nekik, aztán mi vessünk nekik ágyat. Maga afgán? Maradjon csak állva! Béhívni őköt könnyű, de ki vet nekik ingyen ágyat, annyi milliónak? S vacsorát. Cohn Bendit kidugott egy üveg Igazi Csíki Sört, azt issza, üvegből… Megnyílik a hatalmas ajtó, óvónő tereli be a csoportját, aranyoskák. Karéjban megállnak a bírói pulpitus előtt, énekelik, hogy elvesztettem zsebkendőmet… A nép tapsol. Soros György áll összekulcsolt kézzel. Azon gondolkodom, mikor lesz busz hazafelé. Makovecz azt mondta, most még egyszer eljön Kovásznáig, onnan fölugrik Kommandóra. – Mert belészerettem abba a világba. Írtam is neked cikket onnan a Nyugati Magyarsághoz. – Mért állok én maguk előtt, bíróság előtt? – heherészik Soros György, a milliárdos. – Azért, mert maga gonosz, aztán Brüsszel lakossága idevetette magát, mint egy mocskos rongyot, lássuk mi itt, Csíkmindszenten, mire ítéljük. Azt mondta a brüsszeli bíró, hogy ő ilyen alakkal nem bíbelődik – így Üdő Márton, Al- és Felcsík legöregebb embere. Az óvodások kaptak az óriási csempekályha mellett egy-egy cső főtt törökbúzát, azzal kilibegtek. A nép ellegetett. Mintha más dolguk nem lett volna. – Mi magát egy darabig etetjük, van munka elég az erdőlésnél. Kap condrát, harisnyát, jó sapkát. Itt a prémondánál a dollár nem számít. Kap szombatonként lejt. A vénség hangja háromszor is visszhangzott az óriási csarnokban. A falu lakossága is elférne tán benne. S né, ott a hátsó sarokban ott üldögél a vonós zenekar. Bál lesz a bíróság dolga végeztével. Kukoricaillat. Egy asszonyka szoptat, körülötte nevetgélő fiatalok, nézik a babát. Makovecz odavisz, megsimogatja egy ujjal a baba halántékát. Üdő Márton most nagyot üt az asztalra. – Maga szedje össze magát, s ne bőgjön, mint a taknyos gyermek! Dologidő van. Aztán majd meglássuk, mire megyünk magával. Met maga nélkül itt mi elvoltunk, elég bajunk van Bukuresttel maga nélkül is. Most Rebi néne meghúzza álla alatt a kendőt, azzal leszáll a bíró Üdő Márton bá mellől, és kimegyen a nagy ajtón. Üdő Márton ül, Soros György, a vádlott áll, a pici kisgyermek szopik…A közönség figyel, nem oszlik szerte… Mikor fölébredtem, még tartott a tárgyalás… Czegő Zoltán Székely Hírmondó (Kézdivásárhely 2015. november 26.Román tavasz?Nyílt titok, hogy a pártversenyre épülő parlamentáris demokráciákban a „szakértői kormány” fából vaskarika. Az alkotmányos monarchia egyes változataiba politológiailag, jogdogmatikailag beilleszthető lenne, de ott, ahol az egész rendszer a törvényhozásra épül – amelytől a kormány is függ, a törvényhozásba pedig a pártoligarchiák versenye alapján kerülnek be a képviselők – a rendszer logikájának mond ellent a szakértői kormány működése. Úgyhogy lássuk a medvét, nézzük, mennyit tölt ki a Dacian Cioloş vezette kormány a nagyjából egyéves mandátumából. A különböző országokban a tüntetések révén hatalomra került kormányok az utóbbi időben a háttérhatalom bábjainak bizonyultak: a káoszt és vért hozó „arab tavasz” mellett a legdurvább példa erre a forradalomnak aligha nevezhető ukrán puccs volt, melynek vonatkozásában már könyvtárnyi anyag került nyilvánosságra a mindkét oldal embereit az eszkaláció érdekében gyilkoló mesterlövészek bevetésétől a konkrét összegig, amit az amerikai titkosszolgálat a törvényes kormány megbuktatására költött. Háttérhatalmi ukázra utalhat az is, hogy a pártok nem vállalták a jelöltállítást, így került sor Dacian Cioloş kormányalakítással való megbízására. Az ok egyelőre rejtve marad, hiszen a román „demokrácia” mindkét nagy politikai tömbje engedelmes kiszolgálója volt a globalista háttérhatalomnak, s eme erőközpont első számú nyíltszíni megjelenítőjének, az Egyesült Államoknak. Leszámítva persze a bevándorlás kérdését, amelyben a Ponta-kormány kettős játékot játszott: egyik oldalról kihasználta az alkalmat a magyar kormány szapulására, másik oldalról viszont a román nemzeti érdeknek megfelelően elutasította a kvótarendszer intézményét. Nem elképzelhetetlen, hogy ez volt a román kormányváltás mögött, ha valóban így van, hamar kiderül. A feltételezést erősíti, hogy sokan az új miniszterelnököt Soros György emberének tartják s a miniszterek között is akad, aki a globalista világhatalom valamely nyilvános intézményéhez kötődik. Még a nemzeti oldalon is szinte általános a vélekedés, miszerint magyar szempontból jó lehet az, ha Románia globalizálódik, ha a románság tudatát is kilúgozza a Soros-birodalom által szimbolizált kozmopolita tudatipar. Mindez azok után nem meglepő, hogy az utóbbi bő százötven esztendőben – beleérve 1848-at is – igencsak megtapasztalhattuk a mélyortodox román nacionalizmus agresszív megnyilvánulásait. Azt viszont aligha remélhetjük, hogy a mi közösségünkre ez a tudatmosás nem fog hatni, hiszen máris tapasztalható, hogy a most felnövekvő nemzedékek nagy része szinte annyira talaj-, érték- és gyökérvesztett, mint a nyugatiak. Mindazonáltal leszögezhető, hogy a Cioloş-kormány magyar szempontból aligha lesz rosszabb a Ponta-kormánynál. Létezik ugyan olyan pesszimista logika is, miszerint éppen azért, hogy bizonyítsa román nacionalista elkötelezettségét, rajtunk statuál majd példát, ezt látszik alátámasztani a minap megesett rendőri túlkapás az Ismerős Arcok sepsiszentgyörgyi koncertjén. Ezzel együtt úgy vélem, hogy az alapvető töltet is számít. Bármit is mondjon az RMDSZ egykori sztárszenátora, Ponta kezdettől a nyílt magyarellenességre alapozott, és ez akkor is így van, ha kormányra emelte az RMDSZ-t. Cioloş indíttatása, retorikája más, nem véletlen, hogy az RMDSZ is bizalmat szavazott a kormánynak, Szilágyi Zsolt, az EMNP elnöke pedig nyílt levelet írt az akkor még csak jelöltként aposztrofálható miniszterelnöknek, felsorolva, hogy mi mindenben kellene lépni ahhoz, hogy Romániában valódi rendszerváltás történjen. Valószínűtlen, hogy az új miniszterelnök felvállalná e nyílt levében foglalt ésszerű s valójában a távlati román érdekekkel is egy irányba mutató régióalakítási javaslatot. Amennyiben Trianonban nem olyan nagy a román étvágy és a szövetségeseit hátba támadó ország csak a román többségű területeket kapja meg a nagyhatalmaktól, Románia föderalizációja már jó eséllyel megtörtént volna, hiszen az országot erre predesztinálja történelme, máig létező régiós összetétele, mely világosan követhető mentalitásban, nyelvjárásban, népszokásokban s népművészetben egyaránt. Az Izsák Balázs által megfogalmazott jelmondat, miszerint a régiókat nem kijelölni, hanem elismerni kell, nemcsak a józan ésszel, de a román érdekekkel is egy irányba mutat, s elfogadást nyerne, ha a román központi hatalom nem fogná fel a Székelyföldet potenciális veszélyt hordozó, homogenizálandó, megszüntetendő területként. Elképzelhető, hogy a kvótaügyben sikerül továbbra is őrizni a kelet-európai konszenzust. Az EMNP elnöke helyesen tette, hogy beillesztette a kérdést nyílt levelébe, mert ennél aktuálisabb s rövid távon lényegesebb probléma nincs. E kérdés mentén történő állásfoglalás arra is választ adhat, hogy mennyire önálló szereplő az új román miniszterelnök, illetve mennyire fogják szoros pórázra a háttérhatalom emberei. Borbély Zsolt Attila Erdélyi Napló (Kolozsvár) 2016. január 29.Multikultúra és monokultúraKorunk egyik legnagyobb hazugsága a multikulturalitás. Akik ezt tűzik zászlajukra vagy félrevezetett, naiv, idealista emberek, akik képtelenek a tényleges valóság érzékelésére és az eszmék birodalmában élnek, vagy cinikus, hazug megtévesztők, akik a világtörténelem leggonoszabb, legperverzebb és legképmutatóbb hatalmi konglomerátumának, a globális háttérhatalomnak az akarata szerint cselekednek, többé-kevésbé tudatosan. Akik multikulturalitást hirdetnek, valójában a gyökértelenséget, az értékvesztettséget, a non-kultúrát propagálják. A tényleges multikulturalitás előfeltétele – Európában legalábbis – a nemzeti közösségek szilárd identitástudata. Ez a táptalaja a kultúrának. Európa akkor multikulturális, ha erős nemzeti kultúrákkal bír, ez ennyire egyszerű, ezen nincs mit ragozni. A multikulturalitásnak hirdetett katyvasznak nincs sok köze bármihez, ami érték, ami kultúra. De mindez nem elég, azoknak, akik ma naponta gondoskodnak a közemberek számára észbontás-dózisról, az erőszaktevő ellen védekező dán lány megbírságolásától kezdve el egészen a holland rendőrökig, akik nem azért pásztázzák az internetet, hogy a muszlim bevándorlók közt azonosítsák a militáns elemeket, hanem azért, hogy az öngyilkos európai menekültpolitika bírálóit kifigyeljék, majd megfélemlítsék, hogy egy sokkal rosszabb létállapotnak készítsék elő a terepet: az előbb említett non-kultúrának és gyökértelenség-tébolynak. Ha így haladunk, Európában a legbrutálisabb monokultúra lesz, a muszlim terror. Frankenstein doktor teremtménye az alkotót sem fogja kímélni, s könnyen egy emberöltő alatt a múlt relikviái közé soroltatnak mindazon eszmék – az emberek közti egyenlőség, az egyéni szabadság, a lelkiismereti- és vallásszabadság, a vélemény- és szólásszabadság – melyek jegyében ma egyesek haboznak gátat vetni a hódító iszlám betolakodók beözönlésének. Micsoda pofátlan szemberöhögése az emberiségnek mindaz, amit Soros Györgytől kezdve a legutolsó gondolatrendőrig szisztematikusan művelnek velünk! Ott a jövőkép Európa megannyi nagyvárosának bevándorló lakta részeiben, naponta kapunk híreket nemi erőszakról, gyilkosságokról, megkövezési kísérletről(!). El kell tűrni, hogy egy kölni mecset imámja azt vágja a képünkbe, hogy az áldozatok a felelősek a megtámadásukért, mert december 31-én félig(!) meztelenek(!) voltak? És ha félig meztelenek voltak, akkor indokolt lett volna a megtámadásuk? És ezt az embert nem zsuppolják ki azonnal oda, ahol ez a vallási rangra emelt embertelenség a norma? A szemünk előtt teszi tönkre egy megvásárolt, korrupt gazemberekből és/vagy agymosott hasznos idiótákból álló európai „elit” mindazt, amit ez a kontinens évezredeken keresztül megteremtett s közben Európára hivatkoznak. Mi több, azokat kiáltják ki Európa-ellenesnek, akik az európai értékeket elseperni készülő csőcseléknek útját akarnák állni. Ide jutottunk. Sajtószabadságról szónokolnak azok, akik a legkönyörtelenebb véleményterrort képviselik, Európát éltetik, akik Európa elveszejtésén munkálkodnak, valamint azok, akik multikulturalitást mondanak egy intoleráns, embertelen, követhetetlen, kiszámíthatatlan, gyökereiben beteg monokultúra térhódítását segítik elő. Borbély Zsolt Attila. itthon.ma 2016. február 8.Drakula szegény öregeket simogatElbeszélgettünk a magyarellenesnek tartott gárdát létrehozó Bogdan Diaconuval, és kiderült: a K1-es harcművészbajnok vezetésével létrehozott, Drakuláról elnevezett Karóbahúzó Vlad Őrjárat csak az idős, szegény embereknek fog segíteni a hatóságokkal együttműködve. Diaconu pártja, az Egyesült Románia Párt (PRU) pedig csak a korrupt magyar politikusoktól akarja megvédeni a magyarokat az RMDSZ betiltásával. Még egy éve sincs, hogy Diaconu pártja megalakult; a politikus korábban magyarellenes kirohanásaival, nemrég az RMDSZ betiltásának ötletével, legújabban pedig a Karóbahúzó Vlad Őrjárattal keltett nagy médiavisszhangot. Az MNO által megkérdezett Székely István Gergő, a kolozsvári Nemzeti Kisebbségkutató Intézet kutatója szerint a politikus a Jobbik receptjét másolná le, de kérdéses, hogy sikerül-e neki. Van még jelentkező Mióta a Nagy-Románia Párt elnöke, Corneliu Vadim Tudor meghalt, sokan pályáznak a szavazóira. Nem csak Traian Basescu startolt rá a radikálisabb jobboldali voksokra a Moldovai Köztársasággal való egyesülés ügyében, de az Új Jobboldal (Noua Dreapta) nevű szélsőséges szervezet is pártot alapított. Utóbbit Diaconu komolytalannak tartja, mert nincs tiszta ideológiájuk. „Oroszlánok nem kezdenek kölyökkutyákkal” – zárta ki az együttműködés lehetőségét. Ismert magyarfaló Diaconunak korábban is volt néhány magyarellenes húzása: követelte már a Jobbik betiltását, a magukat „románellenes” kijelentésekre ragadtató külföldiek kiutasítását, indított kampányt a magyar termékek ellen, törvényt terjesztett be a magyar feliratok és utcanévtáblák betiltására, illetve a nemzetiségi nyelvhasználat büntethetővé tételére a romániai közintézményekben. Láthatóan különösen fájó pont számára az autonómia is, amelynek még a megemlítését is börtönnel sújtatta volna egy 2014 nyarán benyújtott törvényjavaslatában. „Nekem van magyar barátom, de…” A pártvezető ehhez képest az MNO-nak adott nyilatkozatában leszögezte: ő a romániai magyarokat sosem támadta, csak az RMDSZ-t és más politikai erőket kritizált, mert „területi autonómiáért és elszakadásért küzdenek”, ami ellen szerinte jogos a fellépés. „Calarasi megyei képviselőnk büszke magyar és román, ez beszédes példa, mennyire is utálom a magyarokat” – közölte, hozzátéve: a magyarellenes háború „mítoszát” éppen a magyar politikusok szítják önérdekből, „akik autonómiaharcost játszanak, és meggazdagodnak ahelyett, hogy a románok és magyarok jólétén dolgoznának”. Szerinte a PRU csak a korrupt politikusaikra jelent veszélyt, nem a magyarokra. Nehezményezte viszont, hogy Magyarország azzal „szítja az indulatokat”, hogy politikai menedékjogot ad a korrupcióval vádolt volt RMDSZ-es Markó Attilának. Markó Attila ügye egyébként láthatóan bántja Diaconut, aki Orbán Viktornak írt nyílt levelében korábban megüzente, hogy „egy olyan nép türelmével játszik, amely Budapesten egyszer már felrakta a bocskorát a Parlamentre”. Arccal az RMDSZ-nek A szélsőséges pártvezér nekünk azt mondta, azért is nyújtotta be az RMDSZ-t illegálisnak, alkotmányellenesnek és államellenesnek nyilvánító törvényjavaslatát, mert szerinte a párt prominensei, például Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester pénzelte a „terrorista” vezetőkkel rendelkező Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalmat. Az RMDSZ elnöke, Kelemen Hunor ugyanakkor határozottan cáfolta ezt, és elmondta: Diaconunak minden héten van egy tucat magyar- és RMDSZ-ellenes tervezete, de eddig egy sem ment át a parlamenten; „bízzunk benne, hogy ez így is marad”. Így lesz Erdély Koszovó? A román politikus nehezményezte azt is, hogy január 24-én, a román fejedelemségek egyesülése napján Antal gyásza jeléül fekete zászlót tűzött ki a városházára. Ilyen augusztus 20-án Magyarországon elképzelhetetlen lenne – érvelt. Ami akár a magyar, akár a székely zászlót illeti, ugyanaz a baja vele, mint az autonómiával: szerinte ezek a szeparatizmus jelei, a magyar vezetők pedig segítségükkel aláássák az államot, és egy új Koszovót hoznának létre, ami szerinte Tőkés László leghőbb vágya. A magyar jelképeket tényleg nem szereti, egy 2012-es kijelentése szerint ugyanis „a magyar címer kihelyezése egy romániai iskolára olyan, mintha náci horogkereszt kerülne egy zsidó tanintézetre”. „Magyarok, forduljatok hozzánk!” A politikus azt is elmondta, mi a baja az autonómiával, noha Katalóniától Dél-Tirolig a legtöbb autonómia gazdasága erősebb az anyaállaménál. Diaconu szerint a székely autonómia elriasztja a befektetőket a „magyar politikusok által szított etnikai konfliktusok miatt”, és mert a magyarok nem tanulják meg az államnyelvet. A szélsőjobboldali vezető szerint a PRU többet tehet a magyar közösségért, mint a magyar szervezetek, mert csak a gazdasági ügyekre koncentrálnak, és kinyitnák a régiót a befektetések előtt a „népét sötétségben tartó” RMDSZ-szel szemben, amelynek „kiskirályként viselkedő polgármesterei már így is túl önállóak, képzeljük el, mi lenne, ha még autonómia is lenne”. A korrupció kapcsán annyit azért megengedett, hogy az nem etnikai ügy, származástól függetlenül építik a kleptokráciát a korrupt politikusok, a szegénység elől a magyarok és a románok egyaránt nyugatra menekültek. Ezen semmilyen autonómia nem segítene – mondta. Rendszer- és magyarellenes Hogy Székelyföld miért tudott vagy miért nem tudott fejlődni, arra rengeteg magyarázat van, de amit Bogdan Diaconu állít, annak semmi alapja nincs– mondta minderre az MNO-nak Kelemen Hunor. Székely István Gergő szerint sem dől a pénz a székely megyékbe. Noha a román média azt szokta hangsúlyozni, hogy a régió életképtelen volna gazdaságilag a visszaosztott források nélkül, tény, hogy a térség szegény, és lényegesen kevésbé részesül a gazdagabb megyék befizetéseiből, mint a legszegényebb havasalföldi és moldvai megyék – mondta. A PRU rendszerellenes pártként próbálja magát meghatározni, Diaconu lépten-nyomon hangsúlyozza, hogy a hatalmi rendnek az RMDSZ és a magyarok is részei. Egyébként tény, hogy a magyar párt a kormányzati vagy kormányközeli pozícióban eltöltött csaknem húsz év alatt könnyebben hozzáfért a forrásokhoz, és ez kitermelt korrupciós ügyeket a magyarok körében is. Ugyanakkor ezek felgöngyölítése esetenként alkalmat adott politikai boszorkányüldözésre is ártatlanokkal vagy pitiáner ügyek elkövetőivel szemben – véli Székely. Ezt Kelemen Hunor is megerősítette, mondván: az egyébként legitim korrupciós harc árnyékában végzett politikai leszámolást jól példázza az RMDSZ-es csíkszeredai polgármester és helyettese, Ráduly Róbert valamint Tőke Domonkos esete, akiket annak ellenére távolítottak el posztjukról, hogy korrupciós vádak végül fel sem merültek. Drakula harcosai? Inkább Üdvhadsereg… Diaconu a Karóbahúzó Vlad Őrjárattal szélsőségesen nacionalista, egyebek között magyarellenes félkatonai szervezetet kíván létrehozni, amit mélységesen elítélnek – mondta az MNO-nak Kelemen, hozzátéve: reméli, nem kerül sor magyarellenes incidensekre az őrjárat részéről. Egyébként a gárda tagjai néhány kivételtől eltekintve magyart csak a tévében láthattak – tette hozzá. A szélsőséges politikus egészen más képet festett az alakulatról: igazi jótékonysági szervezetként írta le. „Mi nem olyanok vagyunk, mint a Magyar Gárda vagy a HVIM, a félkatonai szervezetek. Nem keressük a konfliktust. Afféle üdvhadseregként dolgoznánk, csak román stílusban” – jelentette ki. Hangsúlyozta: ők csak akkor mennek magyar területekre, ha hívják őket, például azok a szegények és öregek, akikkel az RMDSZ nem törődik. Hamarosan bemutatják az őrjárat szabályzatát, s „minden tiszta és világos lesz” – ígérte. Remélem, Magyarország nem készül háborúra a Vlad Tepes Őrjárat miatt – fűzte hozzá gúnyosan. Romantikus erőszak Ez mind szép, de ha nem terveznek erőszakkal fellépni, akkor miért egy K1-es világbajnok vezeti az őrjáratot – kérdeztük, mire Diaconu azt mondta, hogy a kiszemelt Daniel Ghita az ifjúság példaképe, az erdőirtások elleni tiltakozás jelképe, és a párt színeiben indul egy bukaresti kerületi választáson is. Székely szerint viszont egyértelmű, hogy az őrjárat a Magyar Gárdához hasonló próbálkozása a PRU-nak. Hiába vezetik fel úgy, hogy majd ők öreg néniket fognak átsegíteni a zebrán, nem véletlen, hogy Vlad Tepes nevét választották, aki a párt logóján is szerepel, a gárdaparancsnok pedig K1-bajnok. Civil kurázsi Kelemen Hunor kétségét fejezte ki afelől is, hogy a román társadalom vevő lenne Diaconuék gárdájára. Ezt támasztotta alá Székely is: mint mondta, a civilek azonnal reagáltak, és feljelentették az őrjáratot. Valóban, a szervezet megalakulása után nem sokkal Dumitru-Cornel Vilcu kolozsvári egyetemi tanár aláírásgyűjtésbe kezdett a betiltása érdekében. Diaconu az MNO-nak erre úgy reagált, szerinte a tanár csak a médiafelhajtást keresi, de „sajnos” már más, Soros György által pénzelt roma és antirasszista szervezetekkel kell osztoznia rajta, akik szerinte szintén a PRU-val akarják bizonygatni létjogosultságukat. Soros egyébként is Diaconu bögyében van, az amerikai mágnást a román kultúra ellenségének tartja, szerinte az általa pénzelt civilek kritikái miatt tiltotta le az Adevarul nevű portál a politikus blogját, valamiféle rosszul értelmezett polkorrektség miatt. Kis román történelemlecke Ami a történelmet illeti, a pártvezér egészen sajátos szemléletet vall: mint kérdésünkre közölte, az Erdéllyel kapcsolatos magyar területi igények abszurdak, mert a románok már azelőtt ott éltek, hogy a magyarok megérkeztek volna, ezért azt visszakövetelni olyan lenne, mintha a törökök akarnák visszakapni az ottomán hódításokra hivatkozva Budapestet. Ellenben a Romániához Besszarábia néven alig húsz évig, 1920 és 1940 között tartozó Moldovai Köztársaság Romániához csatolása szerinte legitim lenne. Talán érdemes lenne elolvasnia Lucian Boia román történész legújabb műveit, amelyekből kiviláglik: a románoknak a világon semmiféle történelmi joguk nem volt Erdélyre. Utállak, de fogjunk össze! A pártvezért a migráció kapcsán is kérdeztük, ekkor már egészen más véleménnyel volt a magyarokról, sőt a miniszterelnökről is. „Életemben először mondtam jót Orbán Viktorra, amikor kijelentettem: kerítést kell építenünk, ahogy ő tette.” Építene is a muzulmán invázió ellen, ha a PRU kormányozná Romániát. Egyesítsük erőinket, mint Hunyadi János idején, és ne verjenek éket közénk a magyar szeparatista mozgalmak – javasolta Diaconu. Homályos jövő Bár Diaconu arról beszélt, hogy mit tenne, ha hatalomra jutna, addig még igen rögös lehet az út: mint Székely István Gergő elmondta, kérdéses, hogy alakul a PRU viszonya az Új Jobboldallal, a román szélsőjobb mennyire fogadja el Diaconu szociáldemokrata múltját, és – újfent szembeköszön a jobbikos párhuzam – honnan lesz pénze a párt felfuttatásához. Kelemen sem jósolt komoly jövőt az Egyesült Románia Pártnak, felidézve, hogy az első kongresszus után Diaconuék egyik legerősebb szervezete, a Bukarest 2. kerületéhez tartozó egység feloszlott, mert a vezetést túl korruptnak és diktatórikusnak találta. Diaconu maga Bukarest főpolgármesteri székéért indul, de nincs sok esélye. A kutató szerint a PRU-nak inkább vidéken lehet némi sansza arra, hogy megvesse a lábát. Veczán Zoltán. mno.hu 2016. február 18.Kik védik Parászkát?Elhallgattatnák a „nemzetellenes” erdélyi újságírónőt címmel közölt terjedelmes vádiratot a rendigényű erdélyi magyarok ellen a Budapesten megjelenő balliberális Népszabadság. Az „összefoglaló” írást az a Szőcs Levente jegyzi, aki a Román Kommunista Párt központi lapjának utódaként megjelenő RMDSZ-es Romániai Magyar Szó és Új Magyar Szó szerkesztője volt éveken át Bukarestben, annak 2012-es megszűnéséig. A pártlap felköltözött a világhálóra, ahol Maszol.ro néven fungál, Kolozsváron szerkesztik, de Szőcs nélkül, aki inkább átnyergelt romániai tudósítónak a Népszabadsághoz. Az erdélyi valóságot a szocialista lap ideológiája és szája íze szerint kozmetikázó újságíró említett cikkében a nemzeti érzésű, keresztény erkölcsi alapon álló erdélyi magyarokat állítja pellengére, miközben a magyar polgári kormány is megkapja a magáét egy füst alatt. Szőcs azt tartotta fontosnak közölni a Népszabadság olvasóival, hogy „egy újságíró elhallgattatását, illetve a színházi cenzúra visszaállítását követelték az elmúlt napokban Erdélyben.” Ezt a két, egymástól teljesen független „jelenséget” abból szűrte le – nyilván megrendelésre –, hogy valakik internetes aláírásgyűjtés indítottak a „nemzetellenes, bomlasztó és magyargyűlölő Parászka Boróka ellen”, illetve internetes kommentárokban háborodtak fel azon, hogy „Székelyföld kulturális fővárosában” milyen gyalázatos előadásokat produkál a helyi teátrum. A cikkíró amúgy ez utóbbi esetet hamar ejtette, mert kiderült: sokan osztják azok véleményét, akik szerint nem közpénzen kellene trágárkodni az önkormányzati színházban. Ezért inkább a Parászka-ügyhöz keresett magának támogatókat, meg is találva őket Magyari Nándor László, Szász Attila és… Parászka Boróka személyében. Magyari a balliberális körök jól ismert szószólója, aki szociológus-antropológus létére évek óta afféle politikai megmondóemberként van jelen a kibertérben, miközben a kolozsvári tudományegyetemen csak adjunktusságig vitte. „Elménckedő” okfejtéséből Szőcs Levente és a Népszabadság annyit szűrt le, hogy itt már „jelenségről van szó, amely mögött a Budapestről átszivárgó, irányított kultúra iránti igény állhat.” Magyarán: az „Orbán-diktatúra” keze oly messze ér, hogy a szerencsétlen, félrevezetett, tudatlan erdélyi magyarok már cenzúráért kiáltanak, önként hajtva fejüket… a jobboldali-konzervatív vagy etno-nacionalista, Magyarországról nyakukba öntött kultúrpolitika jármába. Brrr! Magyari persze csúsztat is egy nagyot, állítván: az újságíró-társadalom végül is kiállt Parászka Boróka mellett. Hogy ezt mire alapozza, nem tudni, de talán arra, hogy a Parászka-ellenes petíció közzététele után a Magyar Újságírók Romániai Egyesülete egy olyan közleményben ítélt el a „véleménynyilvánítás korlátozására törekvő bármely kezdeményezést”, amelyben egyetlen név sem szerepelt. Még a megfogalmazóé és az érte felelősséget vállalóé sem. A MÚRE tagságát vagy az erdélyi újságíró-társadalom többségét ugyanis senki sem kérdezte meg, a közlemény senki sem szignálta. Szász Attila, a Marosvásárhelyi Rádió magyar nyelvű adásának RMDSZ-által kinevezett vezetője a pesti lapnak úgy nyilatkozott, hogy Parászka Boróka tökéletes munkát végez a közszolgálati rádiónál. Ennek egyértelműen ellentmond a petíciót aláíró több száz rádióhallgató, valamint az újságírónak mondott politikai aktivista tevékenységét kísérő botrányok sorozata. A szakmaiságából kivetkőzött hölgy gyakran ágált írásaiban és más megnyilvánulásaiban a magyarországi kormányzat ellen is, de jelentett már fel erdélyi magyar papokat is a román hatóságoknál állítólagos antiszemitizmusuk miatt. Hogy mit mondott maga Parászka Boróka önigazolásként a Népszabadság bukaresti tudósítójának, az irreleváns. A Soros György és más hasonszőrűek nevéhez köthető agymosó- és propagandahálózatok szolgálatában állva mindenesetre kijelenti: „Azon gondolkodom, mit lehet tenni azért, hogy az emberek ne váljanak a propagandahálózatok eszközeivé és áldozatává.” A cikknek a végkonklúziója viszont már egyenesen elképesztő: meg kell védeni az erdélyi magyar gondolat- és véleményszabadságot, akár a petícióhoz való joggal szemben is. Vagyis Parászka Boróka véleményét kell megvédeni, azoknak a véleménye pedig, akik szerint ő ártalmas munkát végez, az elfojtandó. És azoké is, akik szerint rossz színházat csinálnak Sepsiszentgyörgyön. És hogy kik áskálódnak Parászka és a trágárkodó színháziak ellen? Hát a szélsőjobboldal, az erdélyi magyar nemesség leszármazottai és a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom… Tehát a nácifasziszthorthysták. Megérkeztünk. R. B. M. itthon.ma//szerintunk 2016. május 30.Bakondi: nem indokolt a kerítés a magyar–román határonA jelenlegi migrációs helyzet nem indokolja, hogy Magyarország meghosszabbítsa déli határzárát a Romániával közös zöldhatára felé – jelentette ki Bakondi György, Orbán Viktor miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója vasárnap az M1 aktuális csatornán. Bakondi György hangsúlyozta, a már megépített határzár fontosságát mutatja, hogy annak hiányában már több mint egymillióan haladtak volna át az országon, és ez hatalmas biztonsági kockázatot jelentene. „Emellett az ország déli szakaszán épített kerítés mellett szól az is, hogy a migrációs nyomás nem csökken, ugyanis becslések szerint egyedül a szubszaharai térségben 30-35 millió ember indulhat el Európa felé egy jobb élet reményében" – fejtette ki Bakondi György, aki cáfolta a német sajtó azon állítását, amely szerint a röszkei tranzitzóna menekülttáborra hasonlítana. A főtanácsadó szerint Magyarország migrációs politikáját elsősorban a baloldali és liberális média, valamint a mögöttük álló, Soros György üzletemberhez hasonló emberek támadják, akik évente több mint egymillió bevándorlót szeretnének betelepíteni a kontinensre. MTI Krónika (Kolozsvár) 2016. augusztus 4.Lesz-e új európai fősodor?A politikai kommunikáció több szempontból tipologizálható. A kínálkozó megközelítések közül az egyik legkézenfekvőbb a szakmai. Másképp nyilatkozik meg a politikát tudományosan megközelítő politológus, a politikából élő, „professzionális” gyakorló politikus, a politika terepén mozgó publicista és a kocsmaasztalnál vitatkozó laikus. Ennél is fontosabb megkülönböztetés az, mely az előbbi szempontrendszert keresztbe metszi, hogy a lényegről szól-e a mondandónk, avagy puszta mellébeszélés. Hogy irányt mutat-e, vagy szolgaian irányt követ, akár a képviselt közösség érdekeivel ellentétes. A globális háttérhatalom gazdasági-pénzügyi-politikai-szórakoztatóipari-médiabeli polipja kialakított egy olyan beszédmódot, melybe a lényegkerülés eleve bele van építve a fogalomhasználat, a taburendszer, az elfogadottnak tekintett megközelítésmódok révén. E gigantikus hatalmi összefonódás ugyanúgy megköti azok nyelvét, akik pozícióorientáltak (magyarán mondandójukat nem az igazságkeresés és - terjesztés, hanem a pozícióőrzés vagy még magasabb pozíció elérési igyekezete diktálja), mint ahogy George Orwell 1984 című regényének szereplőit az egzisztenciális félelem kötötte az újbeszél alkalmazásához. Ily módon az intézményes politikában mára uralkodóvá vált a frázispuffogtatás, a hazug mantrák ismételgetése, a valós folyamatok és tények figyelmen kívül hagyása. A szólásszabadságot lábbal tipró globalista megatechnika végeredménye ritka élességgel azonosítható be azon jelenségkör esetében, amit a „politikai korrekt” újbeszél hazug módon „menekültkérdésnek” nevez, a tárgyszerűség látszatát megőrizni igyekvő, de a szalonképességre ügyelők tábora migránskérdésnek vagy modern kori népvándorlásnak, a taktikai szempontokat félretevő tárgyszerű szemlélő pedig Európa muszlim megszállásának. Tőkés és Orbán a lényegről szól Tőkés László és Orbán Viktor abban különbözik Európa vezető politikusaitól, hogy a lényegről mernek szólni, sőt, talán az a kijelentés is megkockáztatható, hogy kettejük között az egyik fő összekötő kapocs éppen „a hallgatás falának” programszerű, tudatos lebontási igyekezete, a kimondhatóság határainak feszegetése. Tőkés László idei tusványosi beszédében megismételte a múltban nagy port kavart tézisét Magyarország védőhatalmi státuszának kívánatosságáról, s rámutatott arra, hogy ha egy közösség végveszélybe kerül, akkor harcolnia kell és nem azt mérlegelnie, hogy létért folyó önvédelme politikailag korrekt-e. Az EMNT elnöke által meghatározott kommunikációs pászmán haladva Orbán Viktor sem használta a modern kor globalista újbeszéljét. Idei tusványosi expozéjában ennek jegyében egyetlen fordulatot engedett meg magának, azt is úgy, hogy finoman jelezte kételyeit, s ez a fordulat úgy szólt, hogy „mi úgy tudjuk”, hogy Ukrajnában a népakarat döntött a nyugati orientáció mellett. Végig érdemi kérdésekről szólt, mi több, nem ritkán frontálisan neki is támadt a globális háttérhatalom által felállított taburendszernek. Mint tette ezt korábban is az illiberális demokráciára vonatkozó téziseivel, amivel párhuzamban kipellengérezte a szalonok „politikai korrektség” néven forgalmazott idiotizmusát. A magyar kormányfő rámutatott arra, hogy az Európai Uniót vezető elit megbukott, hogy Brüsszelnek abba kell hagynia a „denacionalizálás”, a központosítás, a hatáskörelvonás politikáját, hogy az Egyesült Államok demokrácia-exportja is felelős az Európába irányuló népvándorlásért, hogy értékelni kell, hogy e politika megváltoztatását egy esélyes elnökjelölt, a sokak által elítélt és nevetségessé tett Donald Trump is felvállalja. (Persze a libertariánus sajtó azon frissiben rányomta Orbánra a bélyeget, hogy a vezető politikusok közül „elsőként állt be Trump mögé”, holott mindössze arról volt szó, hogy a magyar miniszterelnök kiemelt egy-két pozitívumot Trump programbeszédéből.) V4-ek: ami összeköt, és nem, ami szétválaszt Orbán Viktor hitet tett a V4-ek együttműködése mellett, ami igen fontos dolog, mert pont Magyarország az, melynek oka lenne ezen együttműködést szétrobbantani, hiszen a felvidéki magyarság helyzete finoman szólva is aggasztó és a migránsügyben oly együttműködő Fico e kérdésben teljességgel hajthatatlan. Orbán reálisan látja, hogy olyan helyzetben van az egész kontinens, hogy ha a beindult migrációs folyamatok eszkalálódnak – márpedig sem felszíni jel, sem mélyen fekvő ok nem ígéri elcsitulásukat – akkor Európa rövid időn belül élhetetlenné válik. Mint Orbán is jelezte, már most a félelem és a bizonytalanság érzése uralja a földrészünket. A félelem okát egyelőre elsősorban az aggasztó hírekben kell keresni. De pár éven belül könnyen oda juthatunk, hogy mindegyikünknek lesz az ismeretségi körében féltucatnyi megerőszakolt, kirabolt, meggyilkolt áldozat, már persze, ha nem mi magunk válunk valamelyik „szír agysebész” áldozatává. Hogy nemcsak Malmö, Párizs vagy Brüsszel egyes negyedeibe nem lesz tanácsos fehér embernek belépni, de Pozsony, Budapest vagy akár Bukarest is a mindennapi élet poklává válik. S nem csak egyes kerületeké. Afrikában kiapadhatatlan az emberutánpótlás, Európába pedig többen vágyakoznak, mint ahány embert egyáltalában eltartani képes a vén kontinens. A V4-ek együttműködése tehát vitális, és Orbán Viktor helyesen teszi, hogy egyelőre önmérsékletet tanúsít a nemzetpolitikai kérdésekben szlovák viszonylatban. Mondom ezt elnyomott, kisebbségbe kényszerített magyarként. Olyan sajátos helyzetbe jutottunk, hogy az egész kontinensnek mi, a kommunizmus alól bő negyed évszázada felszabadult s a mintademokráciák által alig leplezetten lenézett közép- és kelet-európaiak mutatunk utat, mi őrizzük azt az értékrendet, amit ma európainak mondunk. Azt az értékrendet, mely integrálja mind a kereszténység, mind a felvilágosodás egykoron szembefutó értékeit, a toleranciakultúrát, az emberi jogokat, a méltányosság, kölcsönösség, igazságosság kultuszát, a nők egyenjogúságát, magyarán mindazt, amit az iszlám tagad. Mi nem felejtettük el, hogy a létünkre törő másságot nincs okunk szeretni, hogy öngyilkosság a toleranciakultusz jegyében befogadni egy olyan agresszív kultúrát, mely többségbe kerülve felszámolja a gyengébbnek bizonyult befogadók értékrendjét. Magyar népszavazás, az európai precedens Hogy sikerrel jár-e az eszmeileg Orbán Viktor által meghatározott V4-es politika, még nem tudni. Reményteli jelenségek vannak. Egyáltalán nem mindegy, hogy mi lesz az őszi anyaországi népszavazás eredménye, hogy egy sikeres magyar népszavazás kivált-e egy referendumsorozatot más országokban, de legalább Közép-Európában. Mert mint arra a magyar kormányfő rámutatott, ma bizony egyedül Magyarország az, ahol a választópolgárok intézményesen, közjogi keretek között nyilváníthatnak véleményt migránskérdésben. Ígéretes, hogy repedések mutatkoznak a globális háttérhatalom monolitnak hitt akaratának betonfalán. E hatalmi összefonódást a nyílt színen megjelenítő aktorok már nem minden esetben értenek egyet. Míg Obama vagy Soros György úgy tesz, mintha nem lenne evidens összefüggés a migráció és a terrorista támadások elszaporodása között, megélhettük, hogy a New York Times bírálja Merkel menekültpolitikáját. Orbán Viktor is utalt arra, hogy egy vesztébe rohanó fősodorból nem baj, ha kikerül az ember. A nagy kérdés az, miként Orbán is mondta, hogy lesz-e Európát irányítani, a jelenlegi gazdasági-, elit- és demokráciaválságból kivezetni, a külső támadástól megvédeni képes új fősodor? Nem tudni tehát, hogy merre viszi sorsunkat a világpolitika. Nekünk, egyszerű polgároknak cselekvési a cselekvési terünk, de mégis létező. S azt mindenképpen felöleli, hogy az őszi népszavazáson vegyünk részt és voksoljunk az Európát tönkre tevő, semmit meg nem oldó kényszerbetelepítés ellen. Borbély Zsolt Attila Erdélyi Napló (Kolozsvár) 2016. augusztus 15.Soros György nyakig benne van a migránsügybenAz újonnan kiszivárgott dokumentumok egyértelműen bizonyítják, hogy Soros hatalmas pénzeszközökkel befolyásolja az európai választásokat és az európai migrációt is. Soros György levelezését meghekkelték, és 2500 titkos dokumentumot nyilvánosságra hoztak egyelőre ismeretlen elkövetők. A DC leaks portálon fellelhető dokumentumokban elsősorban a Soroshoz köthető Open Society Foundationről lehet érdekes dolgokat olvasni. Az internetre kikerült iratokból például az is kiderül, hogy Soros befolyásolta az európai – így a magyarországi – választásokat is. A milliárdos üzletember stratégiai fontosságú dolgokat is manipulált, így az Európába érkező migrációhullám kialakulásában is benne van a keze – írja az rt.com. Eddig is voltak olyanok, akik feltételezték, hogy az Amerikában élő Soros György befolyásolni próbálja az európai folyamatokat, de ez az első eset, hogy kézzel fogható bizonyítékok is napvilágra kerültek. Egyesek szerint olyan Edward Snowdenhez hasonló amerikai számítógépes szakemberek állnak a DC leaks mögött, akik le akarják rántani a a leplet egyes amerikai döntéshozók manipulációiról. Mások orosz hekkereket sejtenek az ügy hátterében. Az sem kizárt, hogy Donald Trump embereihez köthető az ellenfelét Hillaryt egyértelműen támogató Soros leleplezése. ripost.hu Erdély.ma 2016. október 6.Sorosék finanszíroztákElképesztő film a vármegyés mozgalomról Az úgynevezett Beke-ügy kapcsán Kézdivásárhelyről indul, és Moszkváig jut el annak a filmnek a történetvonala, amit a Rise Project készített. A több mint húszperces, dokumentumfilmként felfogható, nagyon részletes, de ugyanakkor részrehajló alkotás szerint a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) minden radikális szervezettel összefüggésbe hozható, és célja a Székelyföld autonómiájának megvalósítása. Hit, hűség, bátorság – ezzel kezdődik az Autonómia és petárdák című film, amit a stáblista szerint Victor Ilie és Ștefan Makó riporterek készítettek, és a Soros György által létrehozott Open Society Foundation (Nyílt Társadalom Alapítvány) támogatott. A film látványos képsorokkal mutatja be a HVIM tevékenységét, menetelő, fekete pólós fiatalok, airsoft játékfegyverekkel (a filmben természetesen valóságosnak tűnnek) gyakorlatozó vármegyések tűnnek fel, és többször megjelenik a képsorokon Kézdivásárhely is. Elképesztő részletességgel, de ugyanakkor tendenciózus megközelítésben mutatja be a HVIM történetét, tárgyalja az ún. Beke-ügyet, terroristaként mutatva be annak szereplőit, akik nemcsak Kézdivásárhely főterén, hanem nemzeti érdeket jelentő gázvezetéket is fel akartak robbantani. A film szeptember 27-én került fel a Youtube videómegosztó portálra. Szőcs Zoltán öccse szerint teljesen elferdítve mutatja be a mozgalmukat, és elképesztőnek tartja azt, hogy ők kapcsolatban lennének például moszkvai, svájci vagy lengyelországi szeparatistákkal. Csongor érdeklődésünkre elmondta: a stáb nagyon barátian viszonyult hozzájuk, több alkalommal megjelentek különböző rendezvényeiken, és ők nem is zárkóztak el, hogy filmezzék tevékenységüket, mivel azt remélték, így le tudják bontani azt a falat, ami a HVIM és a magyarság, illetve a román nemzetiségűek között létezik. Ehhez képest a velük készített interjúkból csak részleteket vágtak be, s így a montázzsal teljesen más értelmet kapott az, amit ők közölni akartak. Több olyan jelenetet is bevágtak, amelyek terhelőek például Szőcs Zoltánra nézve. A végén az is elhangzik, hogy Szőcs Zoltán és Beke István több mint tíz-tíz év börtönbüntetésre számíthat a petárdás ügyben. Az előbbi öccse szerint ez sajtóból származó megelőlegezés, ugyanis a vádirat alapján ez az információ nem helytálló. A film készítésében az atlatszo.hu internetes portál erdélyi kirendeltsége is közreműködött. A filmben is megjelenő Sipos Zoltán egy cikkben azt írja, ő egyfajta tanácsadóként igyekezett egy-egy mozzanat hátterét bemutatni, esetenként pedig idegenvezetőként és tolmácsként is segített nekik. Őt idézzük: „Információk szintjén a film nem igazán hoz újdonságot ahhoz képest, ami… korábban már megjelent. Egyedüli kivételt talán a film második felében felvázolt orosz szálnak az egyes részei képezik… Ez a film nem az információk szempontjából fontos, hanem azért, mert úgy hiszem, a filmbeli narratíva lesz a meghatározó a bukaresti döntéshozók, hatóságok, valamint a közbeszéd számára, ami a magyar radikális mozgalmakat vagy épp az autonómiát illeti.” Aki kíváncsi a filmre, a Youtube keresőjébe írja be: AUTONOMIE SI PETARDE. Bartos Lóránt Székely Hírmondó (Kézdivásárhely) 2017. január 25.Dragnea: Soros csak a rosszat finanszírozta RomániábanA közhasznúnak nyilvánított civil szervezetek ellenőrzését helyezte kilátásba Liviu Dragnea, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke. Dragnea egy tévéinterjúban kifejtette: a kormánynak alaposan meg kell vizsgálnia, hogy a közhasznúnak nyilvánított nem kormányzati szervezetek közül hány minősül valóban közhasznúnak, és mire költik forrásaikat, hiszen ezek a szervezetek közpénzeket is felhasználnak. Szerinte rengeteg "tisztességes, becsületes" civil szervezet alakult Romániában, de elképzelhetőnek nevezte, hogy olyanok is vannak köztük, amelyek a törvényesség határán, a közhasznúság elveit megsértve működnek. A PSD elnöke a műsorban konkrétan Soros György és az általa finanszírozott szervezetek ellen emelt kifogást. "Ez az ember, aki talán már a 90-es évektől kezdődően különböző szervezeteket hozott létre Romániában, csak a rosszat finanszírozta: az általa pénzelt akciók sosem váltak hasznára Romániának" - jelentette ki a vezető kormánypárt elnöke. Dragnea a tavalyi parlamenti választási kampányban is többször támadta a magyar származású amerikai üzletember hálózatának romániai tevékenységét, politikai ellenfelét, az akkori szakértői kormányt vezető Dacian Ciolos miniszterelnököt pedig azzal vádolta, hogy a román érdekek szolgálata helyett Brüsszel és a Soros-birodalom utasításait hajtja végre. Szabadság (Kolozsvár) 2017. február 9.Lesz-e román tavasz?A kormánybuktatást megcélzó tüntetések gyanakvásra adnak okot az „arab tavasz”, az ukrán álforradalom vagy akár a 2014-es magyarországi tüntetéshullám után. Hiba lenne ugyanakkor azt állítani, hogy elemi erejű népi tiltakozás csak titkosszolgálati szervezéssel és háttérrel lehetséges. Ott van örök érvényű példaként a Gyurcsányék által 2006. október 23-án szétvert Kossuth téri több hetes tiltakozás, amelyről tudni lehet, hogy valóban spontán volt. A napjainkban Románia-szerte zajló tömegtüntetések kapcsán nemcsak az utódkommunista kormánypárt propagandistái emlegetik Soros Györgyöt és a globális háttérhatalom erőközpontját, hanem független elemzők is. Jelentheti ez azt, hogy odaálljunk a „lokalitást” képviselő PSD mellé? Aligha. Még akkor sem, ha figyelmen kívül hagyjuk e politikai tábornak mélyen fekvő magyarellenességét. Az ugyanis éppen annyira jellemzi az antikommunista jelmezbe öltözött ellentábort is. A közérdek és a közakarat nem ugyanaz Errefelé nincs olyan politikai erő, amely hitelesen és következetesen képviselné az ország érdekeit a mindent letaroló globalizmussal, a csak és kizárólag profitérdeket ismerő, a modern kori rabszolgaságot minden eddiginél erősebb tudatbefolyásolással, körmönfont médiamanipulációval ötvöző „szép új világ” uraival szemben. Ez a nagy különbség a visegrádi négyek és Románia között. Másik oldalról bármennyire is realistán, tárgyilagosan, visszafogottan figyeljük az eseményeket, azt aligha tagadhatjuk, hogy a tüntetéshullám esetleges manipuláltságától függetlenül jogos volt. Ennyire nyíltan szembemenni a közérdekkel, a közakarattal és a közjoggal – ráadásul mindezt a nyers klikkérdektől vezérelve – nem lehet. Örömteli, hogy ezt megtapasztalja a politikai elit. A közérdek és a közakarat megkülönböztetése lényeges demokráciaelméleti kérdés, hiszen e két kategória szükségképpeni egybeesését hirdető Jean Jacques Rousseau-nak a valóságot teljesen figyelmen kívül hagyó, elvakult híveit leszámítva ma már mindenki elismeri: a közérdek sok esetben más, mint amit a többség akarata kíván. Példának okáért közérdek lenne a népbutító kereskedelmi szennymédia drasztikus rendszabályozása, de ez aligha találkozik a nem kis részben épp e média által kitermelt általános „kultúrigényekkel”. Konkrét és idevágó példával élve: a rendőrök által nehezen begyűjtött és elítélt zsebtolvajok szabadon engedése (a közkegyelem ugyebár csak az erőszakos bűncselekményt és hivatali visszaélést elkövetőkre nem vonatkozik, az átlagpolgárnak nem kevés bosszúságot és jogsérelmet okozó csalók és tolvajok mehetnének vissza a társadalomba folytatni immorális üzelmeiket) egyértelműen ütközik mind a közérdekkel, mind a közakarattal. Az ország legfontosabb jogszabályai közül kettőnek, a büntető törvénykönyvnek és a büntetőeljárási törvénynek sürgősségi kormányrendelettel való módosítása közbotrány, a demokratikus jogállam működési alapelveinek lábbal tiprása. A 200 ezer lejes határt meg nem haladó ügyek kivonása a vizsgálandók köréből vérlázító, különösen azzal kontrasztolva, hogy az ország gazdaságát nem kis mértékben vállán vivő kis- és középvállalatokat – apró-cseprő hibák, a mindennapi életben is jelentéktelen összegnek számító tételek könyvelési szabálytalanságai miatt – milyen aránytalan mértékben büntetik a hatóságok. Azt pedig nem is veszik figyelembe, hogy sokan a szabályok átláthatatlansága vagy figyelmetlenség miatt követnek el hibákat. A tüntetők akarata érvényesült A kormány visszavonja a több sebből vérző sürgősségi kormányrendeletet és az alkotmánybíróság előírásainak megfelelő módosítást. Ha hinni lehet a hivatalos nyilatkozatoknak, az ország törvényhozó testülete, a parlament szavazza majd meg, remélhetőleg a kérdés kellő mélységű megvitatása után. A tüntetések ezzel együtt tovább folytatódnak, a cél immár a kormány leváltása. Lesz-e „román tavasz”? Megítélésem szerint nem lesz. Sem pozitív értelemben, hiszen az egész politikai garnitúrát kellene ahhoz kicserélni, sem pejoratív értelemben: a globális háttérhatalom ki fog egyezni ezzel a lábon megvehető elitrésszel, s nem lesz miért erőltetnie a további tüntetéseket, nem lesz miért fokoznia a válságot, mint Ukrajnában. Kérdés, hogy az erdélyi magyar nemzeti tábornak be kell-e ebbe szállnia. Az eddigi tiltakozás támogatása erkölcsileg és politikailag egyaránt indokolt volt, most azonban egy alapvető demokratikus elv sérül. Tetszik, nem tetszik, ez a korrupt, sovén, utódkommunista politikai kommandó kapott többséget a korábbiaknál nem csalásgyanúsabb választásokon. A vesztesek elismerték vereségüket, a többség pedig kormányt alakított. (Nem állom meg, hogy vissza ne utaljak az Egyetem téri 1990-es tüntetésekre. Az 1990 májusában megtartott választások után értelmetlen volt Ion Iliescu lemondását követelni. A célnak inkább az 1989. december 22. előtti és utáni vérengzések kivizsgálásának kellett volna lennie. Az utóbbiak vonatkozásában több mint 25 év elteltével, tavaly novemberben lehetett először bíztató híreket hallani a katonai ügyészségtől.) RMDSZ-politika: kullogni az események után Olvashattunk olyan tárgyilagos anyaországi elemzést, amely szerint az RMDSZ bölcsen távol maradt a történésektől. Jómagam inkább úgy fogalmaznék: kullogott az események után. Az RMDSZ 1996-ban szövetségi szintű politika rangjára emelte az 1993-as neptuni tárgyalás logikáját, azóta ez határozza meg politikai mozgását: a mindenkori politikai hatalomhoz való dörgölőzés, akár saját emberei levadászásának tudomásul vétele (lásd Nagy Zsolt és Markó Attila esetét), a vélelmezett román elvárásoknak való megfelelési igyekezet, cserében eredményként kommunikálható, nem ritkán ideiglenes, román szempontból konjunkturális engedményekért. Az RMDSZ még azt sem mondhatja el az utóbbi két évtized neptuni politizálásáról, hogy legalább azt sikerült megtartani, amit az önálló külpolitika feladásával, a román etnokrácia, a hivatalos magyarellenes kurzus legitimálásával megnyertek (lásd például Mikó-ügy). A szövetség most is kitart a kompromittálódott utódkommunista hatalom mellett. Nincs ebben semmi meglepő. Az RMDSZ foglya az eddigi két évtizednek. Próbál mindig a győztes oldalán állni úgy, hogy közben a választói síkon se veszítsen. Ez ideig-óráig még lehetségesnek tűnik, főként anyaországi hátszéllel, de a léggömbök előbb-utóbb kipukkadnak, a látszatképviselet, a tartalmatlan politika pedig lelepleződik. Borbély Zsolt Attila 2017. február 11.Bukarest vagy Budapest?A tüntetéshullám nem a korrupció feletti győzelem, hanem az adósrabszolgaság szentesítése Egészen érdekes gondolatmenetnek vagyunk szemtanúi, most éppen a bukaresti demokráciára vágynak Budapesten, különösen Bokros Lajos egykori levitézlett pénzügyminiszter. Lukács Csaba székely újságíró a Magyar Nemzetben megjelent vezércikkében egyenesen a román világot kívánta Budapestre exportálni az ottani úgynevezett korrupcióellenes tüntetések kapcsán. „Most, hogy gyakorlatilag minden este hatalmas tüntetések vannak Románia nagyvárosaiban, nagyon érdekes gondolatkísérletre adódik alkalom, elmerengve a román és a magyar néplélek közti különbségeken. Miközben sok esetben lesajnáljuk a keleti szomszédot, úgy tűnik, arrafelé sokkal egészségesebb a lakosság igazságérzete.” Majd a szerző a Soros György-féle hiénaszervezet, a Transparency International legújabb kutatását hozza elő érvnek, hogy Magyarországon mennyire emelkedett a korrupció, az emberek pedig nem tesznek semmit, bezzeg a románok. Az ellenzék szerint a baloldali kormány úgy módosította a Btk.-t, hogy csak a 14 millió forint értéknél nagyobb kárt okozó hivatali visszaélés esetében indítható bűnvádi eljárás, csökkentették a kiszabható büntetés mértékét, illetve az elévülési időt is. A kormány szerint szó sem volt erről, a módosító rendeletet tudatosan félreértelmezték, illetve félretájékoztatták a közvéleményt. A tüntetők viszont a nagy többséggel megválasztott baloldali kormány menesztését követelték, mire a kormány meghátrált. Vajon mi állhat a bukarestiek új keletű demokráciafelfogása mögött, amit annyira irigyelnünk kellene? Amikor Romániában a korrupció ellen tüntetnek, az olyan, mintha a nepáliak a Himalája látványa ellen tiltakoznának, az ellen, ami részben a megélhetésük forrása. Biztosan lehetne egy ilyen akcióra nepáliakat szervezni, de hogy nem lenne normális jelenség, az biztos. Romániában a korrupció annyira átszőtte az egész társadalmat, annyira a mindennapi élet része lett, hogy baksis nélkül senki nem tud elintézni semmit. Ott tényleg meghal a kórházban az, aki nem tud fizetni. Pénzért veszik az iskolai végzettségeket is. Lefizetnek valakit, ha jó munkahelyet akarnak. Jól meghatározott és megismert tarifák vannak, egy kiemelt ápolói hely ára például egy kisvárosi panellakás értéke. Romániában mindenkit le lehet fizetni, és le is kell, ha nem akar az ember hoppon maradni. A helyi korrupciós rendszernek van ugyanakkor egy sajátossága. Most a főbűnösnek kikiáltott politikai elit ügyei mellett a globális vállalatok ezerszer nagyobb ütemben, porszívó üzemmódban szívják ki a profitot. Gondoljunk arra, hogy a titkosszolgálatok uralta Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) „mekkora fogást” tudott találni Viktor Ponta volt miniszterelnökön. A vádirat szerint 2007–2008-ban Ponta ténylegesen el nem végzett ügyvédi szolgálatokért vett fel havi két-háromezer eurós honoráriumot Dan Sova szenátor cégétől, az összeg igazolásául pedig 17 beszámolót hamisított más ügyvédek tevékenységi beszámolóját lemásolva. Vagyis a román miniszterelnök mintegy 13 millió forintnak megfelelő eurót kapott el nem végzett munkákért. 13 millió forint… Mekkora korrupciós fogás! Románia Európa egyik legkiszolgáltatottabb gyarmata, a politikai pálya ott a lehető leginstabilabb. Nagyjából olyan gyorsan váltják egymást a különböző tisztségekben a politikusok, mint a fanarióta korszak behajtói, csak most nem a török szultánnak van érdekérvényesítő akarata, hanem a globális tőkének. A globális nagytőke sokkal erősebb Romániában, mint bármelyik kormány. Erősebb bármilyen népakaratnál és az igazságszolgáltatást is kézben tartja. Lásd, amikor összefog a Heineken multicég a román bírósággal a székelyföldi Igazi Csíki Sör ellen, és tönkreteszik a székely vállalkozást. Nincs kegyelem, a multi mindent visz. A globális tőkének kiterjedt „civil” hálózatrendszere van, ezek vezető szerepet játszottak a mostani kormánybuktató törekvésekben. Az sem véletlen, hogy a Soros Györgyhöz köthető civil szervezetek ellenőrzését helyezte kilátásba Liviu Dragnea, a bukaresti kormány fő erejét képező baloldali Szociáldemokrata Párt elnöke. Szerinte rengeteg „tisztességes, becsületes” civil szervezet alakult Romániában, de elképzelhetőnek nevezte, hogy olyanok is vannak köztük, amelyek a törvényesség határán, a közhasznúság elveit megsértve működnek. Dragnea konkrétan Soros György és az általa finanszírozott szervezetek ellen emelt kifogást. „Ez az ember, aki talán már az 1990-es évektől kezdődően különféle szervezeteket hozott létre Romániában, csak a rosszat finanszírozta: az általa pénzelt akciók sosem váltak hasznára Romániának” – jelentette ki a vezető kormánypárt elnöke. Adrian Tutuianu, a Román Hírszerző Szolgálatot (SRI) felügyelő parlamenti bizottság elnöke azt mondta: meg akarja vizsgálni, nem sérti-e a nemzetbiztonsági törvényt az, hogy a Romániában működő külföldi tőkéjű vállalatok támogatják a kormányellenes tüntetéseket. Több hírforrás is beszámolt arról, hogy egyes multik hamarabb elengedték alkalmazottaikat a munkából, vagy éppenséggel szabadnapot adtak nekik, hogy részt vehessenek a kormányellenes demonstrációkon, sőt egy prahovai újság Tutuianu szerint arról írt: egy külföldi cég egyenesen kötelezte alkalmazottait, hogy tüntessenek. Van egy fontos információ is, amely elsikkadt. Az új bukaresti kormánynak két fontos intézkedése is van. Az egyik szerint a multinacionális cégeknek az eddigi öt helyett 16 százalékos adót kell befizetniük az államkasszába. A másik a titkosszolgálatok teljes lefejezése, a szervezet költségvetésének 15 százalékos csökkentése. Ráadásul jön még Soros civiljeinek az átvilágítása. A Btk. enyhítését célzó rendelet rossz kommunikálása magas labda volt azoknak, akiknek az érdekeit sértették ezek az intézkedések. A titkosszolgálatok által uralt DNA és a globális tőke összefogása, valamint az álcivilek közreműködése mind a kormány ellen dolgozott. A tüntetéshullám korántsem a korrupció feletti győzelem jelképe, hanem a modern adósrabszolgaság szentesítése a tömegdemokrácia közreműködésével. A kifogásolt vezércikk így zárul: „Ami pedig minket illet: a magyar társadalomnak, civil világnak immár Bukaresttől is van mit tanulnia.” Van tehát tanulság, de pont fordítva, Budapest tanulhat abból, mi várható, ha a globális tőke gazdasági és civil hálózatrendszere együtt lép fel a demokrácia ellen. Nem ártana emlékezni sem. A székely ősök egyszer már megpróbálkoztak Mihai Viteazul román fejedelemmel összefogni. Annak sem lett jó vége. Szakács Árpád A szerző újságíró Magyar Idők (Budapest) 2017. február 22.Diplomáciai (roham)mentésBár megannyi érv és keserű tapasztalat szól amellett, hogy a magyar–román kapcsolatok egyhamar nem fognak kimozdulni a holtpontról, mégis óvatos optimizmussal tekinthetünk a két ország külügyminiszterének öt nap múlva esedékes megbeszélése elé. Kapaszkodjunk abba, hogy a bukaresti hatóságok minden bizonnyal erre a találkozóra tekintettel bólintottak rá hosszú-hosszú gondolkodás után a közös határszakasz tíz új átkelőjének megnyitására. (A határnyitás szépséghibája, hogy a sorompók egyelőre csak hétvégenként emelkednek fel, az átkelőket pedig csak az érintett megyék lakosai használhatják, ám nézzük mégis a félig teli poharat.) A kétoldalú kapcsolatok alakítását saját bevallása szerint mondhatni személyes, becsületbeli ügyének tekintő Teodor Meleșcanunak tehát lesz mit „vinnie" a jövő héten Budapestre, és egyáltalán nem lepődnénk meg, ha egyfajta diplomáciai ellentételezésként a vendéglátója, Szijjártó Péter is készülne valami hasonló gesztussal. Éppen itt lenne már az ideje az enyhülésnek, a kapcsolatok rendezésének a két szomszédos ország között. Egyértelmű, hogy egyik félnek sem érdeke fenntartani a jelenlegi állapotokat, amelyekről sokat elárul, hogy a külügyminiszterek legjobb esetben egy-két évente találkoznak, arra pedig már nem is emlékszünk, mikor cserélt eszmét utoljára a két ország miniszterelnöke. Mindkét oldalon túl kellene lépni végre a vélt vagy valós sérelmeken, és újra kellene tölteni tartalommal a Bukarest és Budapest által oly sokszor hivatkozott, ám az idők folyamán teljesen kiüresedett stratégiai partnerséget. Hiszen számtalan kérdés vár megoldásra, amelyekre elegendő lenne a politikai döntés. Jó kiindulási alapot jelentene például, ha Bukarest vállalná, hogy felhagy a magyar jelkép- és anyanyelvhasználat ellehetetlenítésével, igazán elkelne a Sapientia EMTE-nek is a román állami finanszírozás, és a sor még folytatható. Bár Magyarországon jobboldali, Romániában pedig baloldali kormány van hatalmon, az eddigi tapasztalatokkal ellentétben ez most furcsa mód nem feltétlenül jelenti akadályát a politikai közeledésnek. Bármennyire is meglepő, számos tekintetben véleményazonosság fedezhető fel a jobbközép Fidesz és a román szociáldemokraták között – akiknek a volt vezetője pár éve még bolseviknak és fasisztának titulálta Orbán Viktort. Ma már a PSD hasonló álláspontot képvisel például a migráció, a multinacionális cégek agresszív adópolitikája vagy a Soros György finanszírozta civil szervezetek tevékenysége kapcsán, mint a magyar kormánypárt. Hogy ez milyen mértékben vezetheti közös nevezőre a két eltérő ideológiájú kormánypártot, azt ma még nehéz megjósolni, tény viszont, hogy ezek a kapcsolódási pontok még mindig több együttműködéssel kecsegtetnek, mint a korábbi évek antagonista állapota. Most innen kellene elkezdeni az építkezést, még akkor is, ha tudjuk, hogy Romániában meglehetősen képlékeny a belpolitikai helyzet. Az egy héttel ezelőtt az országhatár magyar oldalán bekövetkezett tömegkarambol idején a román segélyhívóra befutott vészjelzésre Aradról és Temesvárról azonnal elindultak a rohammentők életet menteni, nem törődve azzal, hogy egy idegen állam területén kell bevetést teljesíteniük. Ez a fajta együttműködés és hozzáállás követendő példaként szolgálhatna a politikában is. Rostás Szabolcs Krónika (Kolozsvár) 2017. március 1.Illyés Gergely: meglett az alapja a román-magyar viszony normalizálásánakA hétfői külügyminiszteri találkozóval elkezdődött közeledés megteremtheti az alapját annak, hogy normalizálódjon a viszony Románia és Magyarország között, de ez nem kéthónapos folyamat, hosszú évek munkája lesz – jelentette ki a Maszolnak adott interjúban Illyés Gergely politológus. A Nemzetpolitikai Kutatóintézet munkatársát a román-magyar diplomáciai viszony várható alakulásáról kérdeztük. Hosszú ideje ez volt az első román-magyar külügyminiszteri találkozó. Teodor Meleșcanu és Szijjártó Péter közös sajtótájékoztatón jobbára a diplomáciában megszokott, a párbeszédre való nyitottságot hangsúlyozó kijelentések hangzottak el. Hozott-e valami újat a korábbiakhoz képest ez a találkozó? Ha nem hangozottak volna el a nyitottságra és a párbeszéd folytatására utaló, a diplomáciai nyelvezetben használatos szavak, akkor nem is került volna sor erre a találkozóra. A lényeges kérdéseket nem tárta a sajtó elé a két külügyminiszter, ami szerintem nem is gond. Ha visszatekintünk, akkor egy nagyon rossz időszakon van túl a két ország kapcsolata. Az elmúlt egy évben, a technokrata kormány mandátuma alatt kapcsolatfelvételi kísérlet sem nagyon volt, éppen azért, mert világos volt, hogy a Cioloș-kormány nem fog maradni Romániában, illetve ha marad is, akkor valamilyen pártok lesznek a háta mögött. Tehát ez az elmúlt egy év a várakozásé volt, azelőtt pedig a Victor Ponta vezette román kormány és a Titus Corlățean, majd a Bogdan Aurescu vezette román diplomácia egyértelművé tette, hogy nem szeretnének nyitni Budapest irányában. Hosszú évek óta nem volt semmilyen párbeszéd a felek között, így az már önmagában gesztus volt, hogy Teodor Meleșcanu még a parlamenti meghallgatása előtt erkölcsi kötelességének nevezte a kapcsolatok javítását Magyarországgal. A magyar külügy szintén gesztussal válaszolt, meghívták a román külügyminisztert Budapestre, Szijjártó Péter pedig őszire kapott meghívást Bukarestbe. Az is a barátságnak és a bizalomnak a jele, hogy Teodor Meleșcanu most Budapesten felszólalt a nagyköveti értekezleten. Tehát egyelőre az a minimum, hogy meglegyenek ezek a gesztusok, és legyen nyitásra való hajlandóság, ami megvan a felekben. Ez az alap most, ennél többről jelenleg nem lehet beszélni. Józanul gondolkodva Romániának és Magyarországnak nagyon sok közös érdeke van, az volt a természetellenes, ami eddig volt. Ez a mostani kapcsolatfelvétel, közeledés megteremtheti az alapját annak, hogy normális kerékvágásba kerüljenek a dolgok, de ez nem kéthónapos folyamat, ez hosszú évek munkája lesz. Szijjártó Péter azt nyilatkozta: a legjobb, ha a közös érdekek alapján állnak a kapcsolatokhoz "trükkök és túlbonyolítás helyett". Miért érdeke Romániának a jó magyar-román diplomáciai viszony? Mindenki számára nyilvánvaló, hogy Románia az Egyesült Államokkal való stratégiai partnerségre alapozott mindent az elmúlt években. Bukarestnek jelenleg a legtöbb szomszédjával, ha nem is rossz, de legalábbis semleges a kapcsolata, kifejezetten jó kapcsolatban nincsen egyikkel sem. Ez azt is eredményezte az elmúlt években, hogy Románia a brüsszeli érdekérvényesítésben nem volt valami következetes, nem lehetett egy arcélét megtalálni az országnak, nem lehetett tudni, hogy mit tart fontosnak. Ezt érzékletesen szemlélteti Markus Ferber múlt heti bukaresti látogatása. A befolyásos EP-képviselő nyilatkozta azt, hogy Románia eddig semmi gondot nem okozott, mármint a 13-as rendelet elfogadásáig, sem jó, sem rossz irányba nem akarta befolyásolni az uniós politikát, tehát semmi gond nem volt vele. Ezen mi mosolygunk, de a nyugat-európaiak pontosan így képzelik azt, hogy hogyan kellene viselkedniük a kelet-európai és általában az új tagállamoknak. A brüsszeli hozzáállás szerint ezeknek az országoknak a lakosság és a GDP tekintetében is kicsi súlyuk van az EU-ban, ezért csak ne akarják megmondani, hogy milyen legyen a brüsszeli irány. Románia teljesen beleillett ebbe a képbe. Voltak korábban a románoknak olyan törekvéseik, hogy majd a franciákkal összefognak, aztán voltak olyanok, hogy majd a németekkel, ha már amúgy is az elnök német. A visegrádi négyekről (V4) nem akartak eddig hallani, egy lengyel-román tandemben gondolkodtak, mert mégis csak Lengyelország és Románia a legnagyobb két új tagállam. Az új lengyel kormánnyal nyilvánvaló lett, hogy az együttműködés nehézségekbe ütközik. A lengyelekhez a V4-en keresztül vezet az út, és úgy tűnik, hogy a Magyarországgal való kapcsolatok normalizálása nélkül ez nem fog menni. Tehát Bukarest a mozgásterét szeretné bővíteni az EU-ban is. Emellett nagyon nagy vita lesz, vagy már nagyon nagy vita van arról, hogy 2020 után hogyan fog hozzáállni Brüsszel ennek a térségnek a felzárkóztatásához. Úgy tűnik, hogy nem lesz annyi uniós felzárkóztatási forrás, mint eddig, és a legtöbb nem vissza nem térítendő támogatás, hanem hitel lesz. Bukarestnek az az érdeke, hogy maradjon meg a jelenlegi helyzet, és nem csak az kulcsfontosságú, hogy mennyi pénz áll majd rendelkezésre uniós támogatásokra, hanem az is, hogy ezek alapinfrastruktúrára fordíthatóak és vissza nem térítendőek legyenek. Ez a szegényebb tagállamoknak a közös érdeke, és komoly lobbi zajlik ezért Brüsszelben. Bukarest ugyanakkor az energetika terén is érdekelt a jó román-magyar diplomáciai kapcsolatokban. Eltérő helyzetben van Magyarország és Románia, mert Magyarországnak nagyon kevés saját energiaforrása van, és ami van, az is inkább atomenergia, és nagyon egyoldalú orosz energiaimportra van szorulva. Romániában jelenleg sokkal kedvezőbb ez a helyzet, de ez változik: egyre több energiát importál Románia is Oroszországtól, ez is lehet közös érdek. Alig hagyta el a román külügyminiszter gépe Budapestet, a Miniszterelnökség közleményben tiltakozott a marosvásárhelyi katolikus gimnáziumban tanuló diákok szüleinek ügyészségi kihallgatása ellen, és megállapította, hogy „a korrupcióellenes harc leple alatt a magyarság jogainak tudatos szűkítése folyik” Romániában. Ez nem mond ellen az aznapi találkozó jó légkörének? Szijjártó Péter a közös sajtóértekezleten is azt mondta, hogy nyíltan kell beszélni a két felet elválasztó problémákról, és a magyar diplomácia évek óta ezt az alapelvet követi. Nem hiszem azt, hogy azért, mert történik egy közeledés a két ország között, Budapestnek változtatnia kellene az alapelvein. A magyar diplomácia ezután is szóvá fog tenni minden olyan kérdést, amelyekről azt gondolja, hogy a romániai magyarok életét befolyásolja. Ismét Szijjártó Pétert idézem, aki szerint „a közös sikerek és a kölcsönös bizalom hozzájárulhatnak ahhoz (...), hogy a kisebbségekkel kapcsolatos problémák megoldódjanak”. De lehet-e kölcsönös bizalom addig, amíg a kisebbségekkel kapcsolatos problémák nem oldódnak meg? Hosszú időnek kell eltelnie addig, amíg annyira erősek lesznek a közös érdekek a két ország között, hogy nem fog beleférni az, hogy a Romániában élő magyarokat bármilyen jogsérelem érje. Most még nem úgy viszonyul Bukarest ehhez a kéréshez, ahogyan az elvárható lenne. És ez nem azt jelenti, hogy a kölcsönös bizalomhoz vezető úton nem lehet ezt szóvá tenni. Bukarest évek óta szorgalmazza, és ezt tette most újra Budapesten Teodor Meleșcanu is, hogy legyenek újra együttes román-magyar kormányülések. Ezek a Fidesz-kormány idején szakadtak félbe. Nem jogos ez a román igény? Az együttes kormányülések szintén diplomáciai gesztusok. Nem az együttes kormányüléseken születnek meg a döntések, hanem ott szentesítik azokat, amelyek alacsonyabb szinten, tárgyalások során megszülettek. Ha olyan a bizalom a két ország között, és van amiről dönteni, akkor az együttes kormányülések megtartása nagyon szép és fontos gesztus. Csak akkor van gond, amikor ezek megpróbálják elfedni a sikertelenséget, vagy megpróbálnak hamis látszatot kelteni. Az együttes kormányülések nagyon hasznosak, de előbb legalább alacsonyabb szinten meg kell egyezni bizonyos kérdésekben, e nélkül szerintem inkább kárt okoznak. A találkozó előtt voltak olyan sajtóvélemények, hogy a román és a magyar kormánypártok hasonló nézetei mentén javulhatnak a Románia és Magyarország közötti államközi kapcsolatok. Az érv az volt, hogy a jobbközép Fidesz és a román szociáldemokraták hasonló álláspontot képviselnek például a migráció, a multinacionális cégek adópolitikája vagy a Soros György finanszírozta civil szervezetek tevékenysége kapcsán. Ezt hogyan látja? Azt látom, hogy ennek a román kormánynak még nem kristályosodtak ki a nézetei. Nem hiszem, hogy óriási következtetéseket kellene levonni abból, hogy mi történt a választási kampányban és milyen kijelentéseket tesz a következő hetekben Liviu Dragnea szociáldemokrata pártelnök. Még az nem látszik, hogy Románia milyen szakpolitikákat alakít például. Volt szó már magyarországiakhoz hasonló szakpolitikai kezdeményezésekről, akár a multiknak a megadóztatásáról, akár a magánnyugdíj-pénztárak szabályozásváltoztatásáról, de ezek egyelőre még nem öltöttek konkrét formát. Az látszik, hogy az ideológiai szembenállások nem mérvadóak a diplomáciai kapcsolatokban. Magyarországnak például nagyon jó kapcsolata van most Szlovákiával, ahol baloldali kormány van, tehát önmagában ez nem okoz akadályt a két ország viszonyában. Cseke Péter Tamás maszol.ro 2017. március 3.ÁTLÁTHATATLAN A TITKOSSZOLGÁLAT ÉS A DNA EGYÜTTMŰKÖDÉSETúlságosan nagy hatalomra tett szert a román korrupcióellenes ügyészség – vélik szakértők Zajos politikai háború dúl Romániában a korrupcióellenes ügyészség (DNA) miatt. A szemben álló politikai táborok felsorakoztak a barikád két oldalán. A hatalmon lévő szociáldemokraták politikai megrendelések végrehajtásával vádolják a DNA-t, az ellenzék és az államfő viszont a korrupció felszámolásának egyetlen garanciáját látja a hatóság működésében. Nem csak a politikusok, az elemzők sem látják azonosan az igazságszolgáltatás körüli helyzetet. Lapunk a bukaresti Gandul portál újságíróját, a Nemzetpolitikai Intézet erdélyi munkatársát és egy román politológust kérdezett a DNA-ról, s a jelenlegi egymásnak feszülés motivációiról, a politikai tétekről. Andrei Luca Popescu szerint a DNA az egyetlen olyan ügyészség Romániában, amely a kis és nagy mértékű korrupcióval foglalkozik. A Gandul ismert újságírója arra emlékeztetett, hogy az évek során több száz minisztert, polgármestert, képviselőt, helyi választott tisztségviselőt vagy köztisztviselőt ítéltek börtönbüntetésre korrupció, a közvagyon megkurtítása miatt. Ezek a bírósági döntések mind a DNA ügyészségi munkájának köszönhetők. Luca Popescu úgy véli, a hatóságot működése kezdetétől igyekeztek valamilyen formában akadályozni különböző politikai erők vagy csoportok, leginkább a szociáldemokraták. – Ennek a harcnak az egyik formája köszönt vissza az új román kormány nagy ellenállást kiváltó, s végül visszavont határozataiban, amelyekben a büntető törvénykezést próbálta módosítani a DNA ügyészségi eljárásainak ellehetetlenítése céljából – mondta a bukaresti újságíró, kiemelve, hogy a hatalommal való visszaélés vizsgálhatóságának és büntethetőségének korlátozását szeretné elsősorban meggátolni a jelenlegi hatalom, holott a lakosság körében ez a fajta korrupciós cselekmény a legnyilvánvalóbb. Luca Popescu szerint a DNA ellen kampányoló politikusok számára a tét egyszerűen az, hogy továbbra is zavartalanul működtessék üzleteléseiket közpénz felhasználásával. Azt ugyanakkor a Gandul munkatársa is elismeri, hogy a korrupcióellenes ügyészség maga is muníciót adott ellenzőinek azokkal a hibákkal és visszaélésekkel, amelyek egyes ügyekben történtek. Gondot jelent az is, hogy a DNA vezetőjét nem átlátható módon, hanem az államfő, a miniszterelnök és az igazságügyi miniszter közötti egyezkedés nyomán nevezik ki. Luca Popescu problémának tekinti, hogy a hatóság és a hírszerző szolgálat közötti együttműködést nem szabályozták törvényben. Illyés Gergely, a Nemzetpolitikai Intézet munkatársa szerint az évek során a DNA az összes parlamenti párt sorait megtizedelte, nagyon befolyásos politikusokat, üzletembereket (Romániában a kettő sokszor ugyanaz) küldött rács mögé, ezzel kivívta a társadalom szimpátiáját, hiszen a korábban érinthetetlennek hitt elit tagjai is börtönbe kerülhettek. Ugyanakkor máig tisztázatlan, hogy a Romániában hagyományosan kiterjedt befolyással rendelkező belügyi titkosszolgálat (SRI) pontosan milyen kapcsolatban áll a DNA-val, az alapvető problémának az látszik, hogy a büntetőügyek kivizsgálása során létezik egyfajta titkosított megállapodással törvényesített kiegyezés a két intézmény között. Ez azt jelenti, hogy a SRI nemcsak információt szolgáltat az ügyészségnek, hanem bizonyítékot is – mondta lapunknak az erdélyi elemző, aki úgy véli, ennek óriási jelentősége van, hiszen a lehallgatások során rengeteg információhoz jutó SRI akár zsarolásra és terhelő vallomás kicsikarására is használhatja ezeket az információkat, közvetlenül részt vállalva a korrupció elleni harcban, ezáltal a politikai küzdelmekben is. Illyés úgy véli, a DNA körüli politikai háború tétje az, hogy a politikai elit érvényesíteni tudja-e a választásokon szerzett hatalmát a DNA–SRI ellen, vagy folytatódik az elmúlt évek gyakorlata, amikor ez a kettős tényleges politikai befolyást szerezve önálló politikai háttérszereplőként jelenik meg a porondon. Azért bonyolult a kérdés, mert politikai korrupció továbbra is létezik, ez ellen a DNA pedig a társadalom által támogatva lép fel, ám a háttérben ezt a legitimitást egy csoport politikai érdekérvényesítésre használja fel. Bogdan Duca politológus azt tartja a legnagyobb gondnak, hogy a kizárólag korrupcióellenes harcra létrehozott DNA túlságosan nagy hatalomra tett szert az idők során, gyakorlatilag ellenőrizhetetlen a tevékenysége, s ennek következményeként a demokratikus berendezkedést ássa alá. – A korrupció elleni harc akkor fajult el, amikor politikai célokra kezdték felhasználni. Ezt először Traian Basescu korábbi elnök alkalmazta a média egy részének hathatós támogatásával, de olyan nem kormányzati szervezetek segítségével is, amelyek a Soros György multimilliárdos által pénzelt hálózathoz köthetők – mondta Duca, aki szerint a cél a Szociáldemokrata Párt sajtóbeli démonizálása és politikai megsemmisítése volt. Csakhogy – hangsúlyozta az elemző – Basescu kezéből lassan kicsúszott az ellenőrzés, sőt ő maga is áldozatává vált az egyre erősödő DNA-nak, illetve az ezt körülhálózó politikai, civil és titkosszolgálati szervezkedésnek – fogalmazott a politológus. Mint mondta, a kialakult háború miatt most egymásra találtak a DNA iránt elkötelezettek, s azok, akiknek meggyőződésük, hogy a politika egyenlő a korrupcióval. Ez a tábor jelenleg élvezi Klaus Johannis államfőnek, a hírszerzés, illetve a sajtó egy részének, valamint egyes Soroshoz köthető civil szervezetek támogatását. Duca az utóbbi hetek tüntetéseit is e háború részének tekinti. Az elemző szerint a Sorin Grindeanu vezette kabinet egy sor olyan pozitív szociális jellegű intézkedést hozott, amelyek megfelelő politikai autonómiát biztosítanak az igazságszolgáltatás megreformálásához, s a mindenfajta ellenőrzés alól elszabadult DNA és hírszerzés kordában tartásához. Pataky István (Marosvásárhely) Magyar Idők (Budapest) 2017. március 31.Lex Sapientia kidolgozására készül Victor Ponta?MTI - Victor Ponta volt kormányfő nagyon jónak és helyesnek tartja a külföldi egyetemek működési feltételeit szigorító magyar törvénykezdeményezést, és bejelentette: jövő héten ő is kidolgoz egy ugyanilyen javaslatot, amelyet a bukaresti parlament elé terjeszt – közölte pénteken a Hotnews.ro hírportál. A szociáldemokrata politikus egy Facebook-bejegyzését ismertető lap magyarázatképpen hozzáfűzte: a magyar kormány kezdeményezése elsősorban a Soros György által pénzelt budapesti egyetem ellen irányul, amely be is jelentette, hogy a jogszabály elfogadása arra kényszerítené, hogy elhagyja Magyarországot. Victor Ponta – akinek miniszterelnöki mandátuma idején több évtizedes mélypontra süllyedt a magyar-román viszony – az utóbbi hetekben több jelét is adta annak, hogy méltányolja a budapesti kormány politikáját. Nemrég a paksi atomerőmű-projekt állami finanszírozhatóságához gratulált Orbán Viktornak, illetve több fórumon is kifejtette meggyőződését, miszerint Romániának a visegrádi országcsoporthoz kellene csatlakoznia a „soha meg nem valósuló egyesült Európa" emlegetése helyett, csakhogy ehhez „nem elég bátrak" a vezetői. Ponta mostani újabb dicséretét a román közszolgálati rádió által működtetett Rador.ro portál azonban fenntartásokkal kezelte, a hozzáfűzött magyarázatból kiderül: a cikkíró hátsó szándékot gyanít amögött, hogy a volt román miniszterelnök a külföldi egyetemek romániai működésének szigorításáról akar törvényjavaslatot kidolgozni. A szerző arra hívja fel a figyelmet, hogy két romániai egyetemet – a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemet és a Partiumi Keresztény Egyetemet – is Magyarországról pénzelnek, és egyik esetében sem létezik kormányközi megállapodás az intézmény finanszírozásáról. Krónika (Kolozsvár) 2017. április 1.Dávid László: a Sapientiára nem vonatkozna Ponta kezdeményezéseDávid László, a Sapientia–EMTE rektora nem tart attól, hogy ellehetetlenítene a magyar állam által finanszírozott erdélyi egyetemek tevékenységét egy budapesti mintára elfogadandó romániai felsőoktatási jogszabály. A Sapientia vezetőjét annak kapcsán kerestük meg, hogy Victor Ponta volt kormányfő pénteken bejelentette, a jövő héten ő is kidolgoz egy, a külföldi egyetemek működési feltételeit szigorító magyar törvénykezdeményezéshez hasonló javaslatot, amelyet a bukaresti parlament elé terjeszt. „Nagyon jónak és helyesnek tartom a szomszédaink törvényjavaslatát" – közölte közösségi oldalán a szociáldemokrata parlamenti képviselő. Sokan úgy vélik, Ponta javaslatának elfogadása esetén nehéz helyzetbe kerülne a magyar állami támogatással működő Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem és a Partiumi Keresztény Egyetem, mivel egyik esetében sem létezik kormányközi megállapodás az intézmény finanszírozásáról. Dávid László, a 2011 és 2016 között 18,4 milliárd forintos magyar állami támogatásban részesült Sapientia rektora azonban a Krónikának leszögezte: mindkét felsőoktatási intézmény a rájuk vonatkozó valamennyi romániai törvény betartásával működik, így őket nem érintené egy hasonló jogszabály elfogadása. „Jó lenne, ha minden felsőoktatási intézmény olyan törvényesen működne Romániában, mint a Sapientia" – jelentette ki lapunknak a professzor. Dávid László emlékeztetett, hogy a magyar kormány jogszabálytervezete szerint az államközi szerződés feltétele a tengeren túli országokra vonatkozik majd. A Sapientia–EMTE rektora hozzátette ugyanakkor: léteznek olyan egyetemek Romániában, amelyek működését adott esetben befolyásolna egy ilyen intézkedés. A rektor minden bizonnyal az 1991-ben alapított bukaresti Román–Amerikai Egyetemre gondolt. Pénteki budapesti sajtótájékoztatóján egyébként Halász Jánost, a Fidesz országgyűlési frakciójának szóvivőjét is arról faggatták újságírók, nem tart-e attól, hogy Romániában esetleg egy hasonló törvény alapján erdélyi magyar egyetemeket zárnának be. Halász erre nemmel válaszolt, mert – mondta – az ottani magyar egyetemek maradéktalanul betartják a román törvényeket. Palkovics László oktatási államtitkár szerdai bejelentése alapján a jövőben akkor működhetne oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik. Feltétel lesz az is, hogy a külföldi felsőoktatási intézmény a székhely szerinti országban működő, államilag elismert felsőoktatási intézménynek minősüljön. Ez utóbbi minden országra, míg az államközi szerződés feltétele a tengeren túli országokra vonatkozik majd. További pontosításként említette, hogy az itt folytatni kívánt képzés és oklevél államilag elismert felsőfokú fokozatot adó képzésnek minősüljön. Orbán Viktor kormányfő pénteken emlékeztetett: a budapesti Oktatási Hivatal vizsgálata megállapította, hogy több külföldi egyetem is szabálytalanul működik, köztük – a budapesti Közép-európai Egyetemre (CEU) utalva – „Soros György egyeteme is". A CEU pénteken közleményben utasította vissza, hogy csalást követne el. Az intézmény közölte azt is: nem kezdeményez és nem támogat tüntetést. A Közép-európai Egyetem (CEU) az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta, a miniszterelnök kijelentésével ellentétben jelenleg nincsen érvényben olyan törvény Magyarországon, amely megköveteli, hogy az egyetemek származási országukban is folytassanak képzést annak érdekében, hogy Magyarországon diplomát adhassanak ki. Gyergyai Csaba / Krónika (Kolozsvár) 2017. április 5.Balog Zoltán: ebben a formában nem szeretnénk, ha a CEU tovább működneEbben a formában nem szeretnénk, ha a Central European University tovább működne” – nyilatkozta Balog Zoltán Emberi Erőforrásokért felelő miniszter a Kossuth Rádiónak, írja a Magyar Nemzet Online. Szerinte ki kell mondani, nem kell kertelni. Megismételte azt a kormányzati álláspontot, miszerint a New York államban bejegyzett Central European Universityt és a Közép-Európai Egyetemet nem kell összekeverni. Balog érvelése szerint a CEU külföldi egyetemként, speciális szabályok szerint működik Magyarországon, ami másoknak nem jár, ezt a helyzetet pedig mindenképpen meg szeretnék szüntetni. Szerinte az sem világos, hogy a CEU, amellett, hogy amerikai oklevelet állít ki, mit tett hozzá a Közép-Európai Egyetemen zajló munkához. „Ha két egyetem van, akkor hogy lehet, hogy egy rektora van?” – tette fel a kérdést. Balog elmondta, ha az Egyesült Államoknak fontos az, "ami CEU-nak nevezi magát", akkor létre kell hozniuk saját egyetemüket, vagy társulni egy másik egyetemmel, és meg kell keresniük a magyar kormányt. A miniszter szerint Soros György személyéről is beszélni kell. „Soros György tevékenységét, az ő szervezeteinek a tevékenységét károsnak, negatívnak, tisztességtelennek tartjuk” – jelentette ki a miniszter, hozzátéve: küzdeni is fognak ellene. Példaként azt említette, hogy romaügyekben személyes tapasztalatai vannak arról, milyen lejárató kampányt folytat Soros a kormány ellen, „hogy a konfrontáció kerüljön előtérbe, nem pedig az együttműködés”. Liviu Matei, a CEU rektorhelyettese elmondta, a CEU és a Közép-Európai Egyetem szétválasztása csak egy ürügy a magyar kormány számára, és nemmel válaszolt arra az újságírói kérdésre, hogy a Közép-Európai Egyetem működhet-e a CEU nélkül. "Nemcsak, hogy nem lehetséges, hanem egyenesen elfogadhatatlan" - fogalmazott a rektorhelyettes. Hozzátette, mind amerikai, mind magyar okleveleket kibocsátanak. Ha megszűnik az amerikai oklevelek kibocsátásának lehetősége, akkor a diákok egyszerűen nem jönnének tanulni erre az egyetemre. Ezt a munkát közösen végezzük, egy egyetemről beszélünk, és a kettő elválasztásának semmi értelme nincs" - hangsúlyozta a rektorhelyettes. MNO; Transindex; itthon.ma/karpatmedence 2017. április 5.A Soros-egyetem és a magyar érdekekA kilencvenes évek legelején, midőn magyarországi felsőoktatási intézmények padjait koptattam, huszonéves nemzeti konzervatív fiatalként elég sokat vitatkoztam diákokkal s tanárokkal egyaránt. Persze nem úgy, ahogy manapság dívik, amikor az ember kapkodja a fejét, hogy mit meg nem engednek maguknak már a gimnáziumi diákok is a tanárokkal szemben, hanem a kölcsönös tisztelet alapján. Az akkori egyetemi közhangulat abszolút balos volt, a jogon, a filozófián és a politológián egyaránt, de a diákok között is az MSZP és SZDSZ szimpatizánsok voltak többségben. (Kéri László megkérdezte egy hivatalos tanóra keretében 1994 tavaszán tőlünk, hogy kire fogunk szavazni, s milyen okok alapján. Nem volt kötelező válaszolni csak az okokat firtató kérdésre. De mindenki vállalta a véleményét. Egy MDF szavazó volt rajtam kívül - aki egyébként a MIÉP-re adtam volna voksomat, ha esélyes lett volna a bejutása, meg ha lett volna szavazati jogom, de akkor a párt még listát sem tudott állítani minden megyében - tán két fideszes, az összes többi, tucatnyi évfolyamtárs az MSZP-re és az SZDSZ-re tervezett szavazni.) A fő vitatéma persze a nemzeti értékekhez és nemzeti érdekekhez való viszonyulás volt. Schlett István, akinek politikai preferenciája meghatározhatatlan volt, egy ilyen parázs vitákat is hozó óra után megkérdezte tőlem, hogy miért gondolom úgy, hogy abban a multipoláris erőtérben, amiben az ember mozog, épp a nemzeti vs nemzetellenes-nemzetsemleges tengely lenne kiemelkedően fontos. Tőlem telhetően igyekeztem elmondani, hogy ennek a kérdésnek a sorsformáló, tudatbefolyásoló emberek esetében különleges a jelentősége, hiszen a politikai cselekvés minőségével, irányultságával és így a történelem alakulásával értelemszerűen összefügg. (Akkor nem hoztam fel példának, pedig frappáns lett volna: ha 1918 őszén nem kerül hatalomra egy olyan, politikai kalandorokból álló, dokumentálhatóan kívülről vezényelt társaság Károlyi Mihály vezetésével, melynek a nemzeti érdekek abszolút mellékesek voltak, hanem Tisza István veszi kézbe a kormányrudat, és a hadsereg gyors ütemű leszerelése helyett visszavonja a magyar vezényletű csapatokat a történelmi határok mögé, majd minden erővel védi azokat, akkor egészen másutt húzódnának ma a határok. Ennyit számíthat az, hogy egy politikai elit értékhorizontja mit fogad be és mit nem.) E kérdés pártokat metszett akkor keresztbe, kiválások sorozatának, új pártok alakulásának volt egyik fő motorja. Eladdig, amíg lassan kialakult a mai helyzet, midőn a nemzeti érdekek tekintetében elég nagy biztonsággal beazonosíthatóak a magyar pártok. A Jobbik megalakulásának, programjának és politikai megnyilvánulásainak tengelyében a nemzeti érdekek és értékek állnak akkor is, ha a pártnak az utóbbi évben tett egyes lépései erősen vitathatóak. (Lásd a bevándorlásügyi népszavazást, az azt követő alkotmánymódosítás elbuktatását vagy egészen frissen az agresszív, „Ti dolgoztok – ők lopnak” plakátkampányt. A Jobbik – Fidesz viszony totális elmérgesítésében való közreműködés nem szolgálja a nemzet érdekét.) A Fidesz minden mulasztása és hibája ellenére, sokkal hangsúlyosabban képviseli nemzetközi fronton a magyar és az európai érdekeket, mint bármelyik kormányzat korábban, beleértve az Antall-kormányt és az első Orbán-kormányt, belpolitikai síkon is vannak nemzetépítő lépései. Az LMP ebből a szempontból nehezen besorolható, politikája a nemzeti érdekek szempontjából nem koherens, részletes és mélyreható elemzése külön írást igényelne. A magukat balra soroló ellenzéki pártok (MSZP, DK, Együtt, PM) egyértelműen nemzetellenes, idegen érdekeket szolgálnak, lényegében a globális háttérhatalom helyi képviseleteként működnek. Nem véletlen, hogy a CEU, a Soros György által alapított Közép-európai Egyetem kérdésében is alapvetően a nemzeti érdekekhez való hozzáállás diktálja az egyes szereplők magatartását Magyarországon. Annál szomorúbb, hogy Erdélyben jószándékú, a nemzeti értékek iránt egyáltalán nem közömbös, sőt, egyes esetekben azokat őszintén szolgáló emberek is a CEU mellett nyilatkoznak meg. Lehet ennek oka, az, hogy beveszik azt, hogy Victor Ponta majd a magyar egyetemek ellen fog hasonló törvényt kezdeményezni, mintha a románok magatartását a magyaroké határozná meg. (Pedig ez csak a látszat. A román fél a pillanatnyi vélt vagy valós érdekeinek megfelelően húzza vagy nem húzza elő a magyar kártyát. Emlékezetes, hogy micsoda hörgés volt Bukarestben Antall József 1990-es, tizenötmillió magyart emlegető kijelentése alkalmából, bezzeg, amikor Orbán Viktor lényegében ugyanazt mondta 8 évvel később, akkor hallgattak mint a csuka és kivártak. Ugyanez áll az első, a szocialisták által szervezett magyar-magyar csúcsra, amiből a románok nemzetközi botrányt kavartak, míg az annál sokkal erőteljesebb lépés, a Magyar Állandó Értekezlet megalapításakor csend volt. Számtalan más példa is említhető lenne, mind a hallgatásra, mind pedig arra, mikor semmiből kreálnak ügyet - pl. Tőkés László ellen a védhatalmi kérdésben indított offenzíva vagy a kézdivásárhelyi mondvacsinált terrorista-ügy - mert a politika boszorkánykonyhájának méregkevergetői úgy vélik, szükség van egy kis magyarellenes hangulatkeltésre.) A CEU-ra visszatérve, ez az oktatási intézmény egy szabályos agymosoda, mint ahogy kisebb-nagyobb mértékben a társadalomtudományi egyetemek nem kis része az. A diákok nagy része képtelen az önálló gondolkodásra és a csoportnyomás áldozatává válik. Egészséges gondolkodású vidéki gyerekek sorát említhetném, akik normális értékrenddel mentek Kolozsvárra, Budapestre vagy netán az Egyesült Államokba, majd onnan a kozmopolita libertinizmus öntudatos katonáiként kerültek ki. Ami nem jelenti azt, hogy ne lenne szükség társadalomtudományi képzésre, de azt viszont igen, hogy egyik legfontosabb nemzetpolitikai imperatívusz az egyetemeken a nemzeti gondolkodásnak nagyobb teret biztosítani, az olyan intézmények működését pedig lehetetlenné tenni, ahol kifejezetten a nemzet gondolkodást ássák alá (ál)tudományos eszközökkel, sorozatban gyártva a nemzetellenes vélemény-multiplikátorokat. A CEU ez utóbbiak ideáltípusa. A legtisztábban ebben a kérdésben a Jobbik alelnöke, Toroczkai László fogalmazott, terjedelmi okokból sokfelé elérhető, tömör és velős nyilatkozatának csak az utolsó mondatát idézem: ”rendszerváltozás csak úgy lehet, ha Soros minden csápját levágjuk, a méregkeverő egyetemét és agymosó médiumait éppúgy, mint a törvénytelen és erőszakos migrációt segítő szervezeteit.” Az CEU elleni kormányzati fellépés nemzetpolitikailag hasznos, előremutató és bátor. Bármit is mondjanak a jóindulatú, naiv megtévesztettek, a lényeglátás ellen beoltottak vagy azok, akik közvetlenül a globális háttérhatalom egyik nyílt színi megjelenítőjének, Soros Györgynek valamelyik NGO-jától kapják a fizetésüket. Borbély Zsolt Attila / itthon.ma/szerintunk (c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||
